Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Bevezetés

Az utókor szerencséjére, 1947 őszén még lehetett beszélni, vitatkozni erről a kérdésről. Török Sándor Vasárnapi beszélgetések című rádiósorozatában október 12-én Kárpáti Aurél így figyelmeztetett: „A politikai színház, ha elsősorban a politikai agitáció fontosságára veti a hangsúlyt, egyet jelent a központilag irányított színházzal. [...] Szabadság nélkül az irodalom és színészet elsorvad. A demokrácia eszméje azonban - szerencsére - önmagában hordja a szabadság gondolatát." Esterházy Péter, amikor „még biztos" volt benne, hogy sosem ír színdarabot, tudta mi lesz a művének első mondata. Valahogy így vagyunk az 1949 utáni magyar színháztörténetet összegző művel. Nem tudjuk még, hogy pontosan miről fog szólni, de azt igen, hogy a kézikönyv Kossá István pénzügyminiszternek, a Népgazdasági Tanács tagjának 1949. július 19-én kelt előterjesztésével kezdődik: „A Népgazdasági Tanács az egységes művészetpolitika biztosítása érdekében hozzájárul a Fővárosi Operettszínház, a Művész Színház, a Kis Kamara Színház, a Vígszínház, a Pesti Színház, valamint a főváros kezelésében volt Belvárosi Színháznak az új színházi évad kezdetétől, 1949. augusztus hó l-jétől való állami kezelésbe vételéhez. [...] Indokolás: Politikai és gazdasági fejlődésünk mögött színházaink messze elmaradtak. Nem engedhető meg, hogy a kultúra egyik legfontosabb területén érvényesüljön a tőkés gazdálkodás. Meg kell szüntetni még a lehetőségét is annak, hogy a művészeti kérdésekbe továbbra is beavatkozzék. A magánszínházakat hibás műsorpolitikájuk, melyet a jobbra-balra való próbálkozás, tervszerűtlenség, kapkodás jellemzett, a tömegek fokozódó kulturális igényeinek kielégítésére végleg alkalmatlanná tette. A magánszínházak azonban nemcsak művészi, de gazdasági szempontból sem tudtak megfelelni a követelményeknek. Valamennyi magánszínháznak hatalmas köztartozása és jelentős magántartozása van. A hatalmas köztartozás mellett a színházi dolgozók illetményeit is legtöbb esetben csak állami támogatásból tudták kifizetni. Szinte valamennyi magánszínház gazdasági nehézségekre való hivatkozással több ízben kérte államosítását." A szöveget többféleképpen olvashatjuk. Először is megtudjuk a tényeket: hány színház működött a fővárosban, mikor került sor a színházak államosítására, s mivel indokolták a lépés szükségességét. Magyarázatul hozzáfűzhetjük, hogy a rendelkezés kiadása előtt milyen események történtek az országban. Az államosításról szóló dokumentum: ügyirat — mégis pontos kutatási programot ad. Ha megvizsgáljuk a szemelvény állításait, s adatokkal is alátá8