Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében leküzdéséért. Az 1949-1950-es évadtól kezdve fokozott erőkkel indult meg a magyar színházi élet átalakítása. A színházvezetők és a megerősítendő pártszervezetek kapcsolatát szorosabbra kellett fűzni. A párt színházpolitikájának érvényesülését az üzemi és a tömegszervezetekben is biztosítani kellett, az alapszervezeteken és a sajtón keresztül. A szovjet színházművészet elméleti és gyakorlati eredményeiről beszámoltak a színházakban, cikkeztek a sajtóban. A színházvezetőknek és a színházi pártszervezeteknek feladatává tették, hogy „a művészeket új erkölcsi magatartás felé vezessék" magánéletükben is. A pártvezetés felhívta a figyelmet a színművészek bohém életmódját tápláló elszigeteltség megszüntetésére. Ennek megoldását az üzemek dolgozói és a művészek közötti intenzív emberi kapcsolatok kiépítésének segítésében látták. 7 4 A színházak államosításakor a közönségszervezés bizonyult az egyik legfontosabb feladatnak. Megoldást kellett találni a munkások, a fiatalok, a katonák nagyobb arányú színházlátogatásának biztosítására. Budapesten 1949 márciusában a szakszervezeti tagság körülbelül tíz százaléka járt rendszeresen színházba. 7 5 Ezt az arányt az 1949-1950-es évadra ötven százalékkal akarták emelni. Ekkor a színházak a bevételi lehetőségek ötven százalékával számoltak. Az üresen maradt helyek árát a színházlátogatóknak kellett megfizetniük. Az „új" közönség számára az olcsóbb jegyvásárlást oly módon kívánták megteremteni, hogy a színház befogadóképességének körülbelül kétharmad részét szervezett közönséggel töltötték meg. 7 6 Az évi hatvan-hetven bemutatót a felére akarták csökkenteni, így növelve meg a próbára fordított időt (négy-öt hétről három-négy hónapra). Ez az előadások színvonalemelését szolgálta. A bemutatók számának csökkentését indokolta az is, hogy eleinte kevés, a hivatalos szemléletnek megfelelő darab állt rendelkezésre. Gondoskodtak a művészek és a közönség „továbbképzéséről" is. Igyekeztek kialakítani az egységes irányvonalú színházkritikát, a színházakat építőén bíráló és a közönséget „felvilágosító", agitatív-nevelő sajtót. 1948 júliusáig két színházi témájú periodikum jelent meg: a Színház, amely formálisan a színész szakszervezet lapja volt, és a körülbelül tizenötezer példányban megjelenő Szivárvány, mely a szociáldemokraták lapjaként, Rónai Mihály András szerkesztésében látott napvilágot. 7 7 A mozi és a film ekkor már nem rendelkezett speciális sajtóval, mert a Mozi Élet 1948. május közepén megszűnt. Az új lap megindításakor a párt kultúrpolitikájának megfelelő színdarabok és filmek ismertetésére, az új színházi közönség 60
