Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok a színházvezetők és a felügyelő tanácsok illetékeseinek rendkívüli értekezletét, melyet az egyre szigorúbbá vált légkörben továbbiak követtek. A korabeli pártdokumentumok - mindenféle szépítgetés nélkül meghatározták, hogy mit vigyenek színre a színházak: „... rendkívül hasznosnak bizonyult az, hogy [...] a műsortervezés határidőit előbbre hoztuk, s lényegében többlépcsős műsortervezési rendet vezettünk be... a nemkívánatos jelenségek időben való elhárítására, a pozitív tendenciák felerősítésére."

2

1 A hazai rendezői színház eredményeit talán semmi sem jelzi jobban, mint az, hogy a bürokraták is ráeszméltek, hogy nem elegendő, ha csak bizonyos darabokat és bizonyos szerzőket dobnak vissza, bele kell szólniuk a rendezői koncepcióba is: „A műsorterv nem minden. Azzal jóformán egyenértékű, ideológiai jelentősége van a választott művek rendezői értelmezésének, színrevitelének. E tekintetben mind a klasszikus, mind a mai magyar, mind a világirodalmi és a kortárs külföldi darabok színrevitelénél tapasztalt, a színházművészeti korszerűségre hivatkozó, ideológiai-művészi torzításoknak elejét kell venni."

2

2 1982-től a színházak vezetőinek közvetlen felelőssége lesz, „a rendezés ideológiai-politikai korrektségének biztosítása, ellenőrzése, minősítése, az e téren elkövetett hibák szankcionálása".

2

3 Ez a gyakorlat egészen 1985-ig, Aczél György ideológiai titkári funkciójából történt leváltásáig érvényben maradt. Később a műsortervezés rendje egyre szabadabbá vált, inkább a Művelődési Minisztérium Színházi Osztálya végezte, 1989-ben pedig teljesen megszűnt. A színházak műsorpolitikája az 1970-es évek végétől az 1980-as évek közepéig három jól meghatározható elemből épült fel. A politikai, történelmi, művészetpolitikai fáziskésés miatt jó néhány, a világ színpadain már elismerést aratott művet csak ekkor láthatott a magyar közönség. Jellemzi a korabeli pártirányítást, hogy ezek nagy részét csak stúdiószínpadon, kísérleti előadásként engedélyezték. Az 1980-as évek legelején Albee, Beckett, Genet, Ionesco, Gombrowicz, Bond egyes műveit még így sem lehetett bemutatni. „Egyetértünk azokkal a problémákkal, amelyek bírálják a színházi avantgárd eszmei engedményeit, formai túlzásait, az öncélú színpadi trágárságot, a pornográfia ritka, de feltűnő jelenségeit" - szólt a látszólag a művek esztétikai értékéről szóló summázat.

2

4 A modern külföldi művek bemutatói nyomán, melyek közül többet csak amatőr együttesek játszhattak el, megnőtt a kortárs magyar drámaírók kísér321