Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Nánay István: Az Egyetemi Színpad történetéből

Nem ay István: Az Egyetemi Színpad történetéből és Bourdelle; Manzu, Marini, El Greco; A velencei biennálé a második világháború után; Építészet a 20. században, a második félévben pedig: posztimpresszionizmus, szecesszió, fauvizmus, konstruktivizmus, futurizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, nonfiguratív (absztrakt) festészet az első, illetve a második világháborúig, és utána. A kulturális bizottsági állásfoglalás nyomán e zártkörű foglalkozások mellett előadássorozatok kezdődtek az Egyetemi Színpadon. Perneczky Géza diavetítéssel kísért képzőművészeti sorozata 1963. március 25-én indult útjára. Három előadásra került sor; ezeken Apollinaire képzőművész kortársairól, illetve a magyar képzőművészet új útjairól volt szó. Éveken keresztül kéthetente sokan várták a Perneczkyt. Akkoriban nem árultak képzőművészeti albumokat, a nyugati művészetről pedig egyáltalán nem. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 1957-ben indította útjára A művészet kiskönyvtára című sorozatát, ennek levelezőlap méretű és brosúra vastagságú kötetecskéi egy-egy alkotó munkásságát ismertették a 19. század végéig - néhány fekete-fehér reprodukcióval. S akkor bejött egy ember a színpadra, mesélt, miközben a vetítővásznon jó és kevésbé jó minőségű diákat látott a közönség, a távolabb ülők inkább csak sejtették, mit ábrázolnak a felvételek. Miért volt mégis telt ház a Perneczkyn? Gáspár Zsuzsa szerint azért, mert „olyan személyiség volt a színpadon, akit hitelesnek tartottak, és olyan témákról beszélt, amelyek másutt rejtett, tiltott, nem kívánt kategóriába tartoztak. A modern művészetről nem lehetett hallani és látni. Az Egyetemi Színpad mindent összegyűjtött, amit csak ott lehetett elmondani, sehol másutt."

4

2 Kozák Gyula is megemlékezett ezekről az előadásokról: „Perneczky Géza sűrűn szerepelt az Egyetemi Színpadon, s vetítettképes előadásain (a diákat ekkor már én készítettem) a csillárról is lógtak. Előadásainak adott valamilyen hangzatos és szakszerű címet, s e mellé fantasztikus lexikális tudását és impulzív előadói stílusát latba vetve olyan információözönt zúdított ránk, aminek nem volt elérhető irodalma. Tőle tájékozódhattunk a 20. századi képzőművészetről, mindarról, ami nem jutott el, mert nem juthatott el hozzánk élőben."

4

3 Természetesen a Horizont is az ismeretterjesztés fóruma volt, csakúgy mint a színházi kör vagy a filmesztétikai speciálkollégium. A színházbarátokat tömörítő társaságot Almási Miklós vezette, ám a Nemzeti Színház által patronált kör nehezen találta helyét. A program gerincét az új magyar darabok vitája adta; ezekre a beszélgetésekre elhívták - többek között - Szabó Magdát, Hubay Miklóst, Szakonyi Károlyt. Az évad szenzációjának számító 302"