Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Nánay István: Az Egyetemi Színpad történetéből

Nem ay István: Az Egyetemi Színpad történetéből nak, hanem - s mindenekelőtt - tartalmilag, hiszen a kommunizmusba igyekvő társadalmat igencsak torz tükörben mutatta be. Az előadást az utolsó éves rendezőhallgató, Ruszt József állította színpadra. Ruszt ekkor készítette el vizsgamunkáját, Prosper Mérimée Menny és pokol című egyfelvonásosát is. A Mérimée-egyfelvonásosról a Film Színház Muzsika kritikusa, Geszti Pál ezt írta: „Ruszt József rendezése a legkisebb mozdulatig, a leglényegtelenebbnek tűnő apró gesztusig kidolgozta a színpadi történés mögött a lélekrajznak, a cselekmény belső vetületének szinte valamennyi lehetséges jelzését." Míg a Gőzfürdő bemutatásakor nemcsak az Egyetemi Színpad vállalkozását emelte ki, hanem dicsérte a darab tiszta értelmezését, az előadás nem erőltetett aktualizálását, a figurák karikírozó jellemzését, a játékötletek ökonómiáját, a helyzet- és jellemkomikum megfelelő adagolását, s a kritikus mindenekelőtt a produkció zabolátlanságát, frissességét, sodró tempóját üdvözölte. Ruszt művészi törekvéseiben már ekkor körvonalazódott az elkövetkező évtizedre jellemző kettősség: professzionalizmusra törekvés a hivatásosokkal (a rendezői oklevél megszerzése után a debreceni Csokonai Színházhoz került) és kísérletezés az egyetemistákkal. E két területen végzett munkája ugyan különbözött egymástól, de megtermékenyítette egymást, s ezt a gyakorlatot egyetlen más magyar rendező sem követte, azóta sem követi. A főszerepet Kristóf Tibor alakította, a fontosabb figurákat Fodor Tamás, Kelemen József, Kőháti Zsolt, Jordán Tamás, Kovács P. József, Benkő Éva és Márai Enikő személyesítette meg. A kritikák azonban nemcsak az előadásról, hanem az együttes felkészültségéről, illetve a technikai körülményekről is tudósítottak. A Népszava szerint „a darab harsány hangjait és színeit az előadás hangsúlyozta, sőt, itt-ott túlzásba is vitte. Ezt a túlzást azonban nemes lelkesedés fűtötte, amely gyakran a színészi felkészültség egyenetlenségeit próbálta leplezni. Kár, hogy a rendezés szinte áhítatos tisztelettel ragaszkodott az eredeti szöveg tablószerű beállításaihoz, különösen a darab végén éreztük, hogy a rendezésbeli korszerűsítés a mű hasznára vált volna."30 A Film Színház Muzsikában pedig ez olvasható: „A díszletek minden mozdulattól meginognak, a technikai berendezések is felmondják időnként a szolgálatot [...] Az egyik szereplő izgalmában végigkiabálja az egész darabot, igen sok a beszédtechnikai, hangképzési probléma, mégis ezeket szinte észre sem vesszük. Az előadás ritmusa elkap és magával sodor, nem érünk rá apróságokon töprengeni. A fiatal szereplőgárda nem csupán 292"