Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Nánay István: Az Egyetemi Színpad történetéből
Nem ay István: Az Egyetemi Színpad történetéből (Tolnai Gábor), vagy az utolsó pillanatban lemondta, ahogy ezt a jogászprofesszor, Antalffy György tette. Antalffynak az SZKP XXII. kongresszusáról kellett volna beszélnie. Később bezzeg szívesen szerepeltek a tanárok is a sikeres produkcióban. A szerkesztés munkájában eleinte Vágó Péter és Szekfű (Karafiáth) András játszott nagy szerepet. Vágó visszaemlékezése szerint: „Mint minden nyomtatott folyóiratnál, itt is hetente szerkesztőségi ülést tartottunk. Petur persze minden megbeszélésen ott volt. Az ötlettől a megvalósulásig minden fontos kérdésről rendszeresen beszámoltunk egymásnak, meghatároztuk az aktuális feladatokat, s az asszisztenseken keresztül minden szerkesztő az előadásig bezárólag követte a témáját." 2 4 A szezonban nyolc Horizontot tartottak, havonta egyet. Mindegyikben volt valami különösen érdekes részlet, unikumnak számító momentum: a harmadikban hangzott el a New York-i séta, lehetett látni Picasso-reprókat, hallani a dzsesszstílusokról, a negyedikben Keres Emil és Surányi Ibolya az irodalmi estek szerkesztési titkaiba avatta be a nézőket, az ötödikben a Lengyel Kultúra igazgatójával folytatott beszélgetés vezette be a lengyel kisfilmek bemutatóit, s ettől, illetve s az ezzel egy időben bemutatott Mater Johanna bemutatójától számíthatjuk a lengyel filmművészet intenzív jelenlétét az Egyetemi Színpadon. A hatodik esten az egyik központi tabu témáról, a szerelemről s ennek kapcsán - érintőlegesen! — a szexről volt szó, míg a nyolcadik a humor jegyében zajlott; ez hagyománnyá vált, később is mindig Vidám Horizonttal fejezték be a sorozatot. Az első alkalommal fellépett Alfonzó és Brachfeld Siegfried, volt bűvész és karikaturista, Horizontparódia, francia kisfilm - s bemutatkozott a formálódó egyetemi kabaré. Az igazi esemény azonban az április 16-án előadott Horizont volt, ebben mutatkozott meg a legteljesebben e műsortípus lényege, jellege és jelentősége. Címe: A válság művészete. Két esztéta - aki visszatérő szakértő vendége lett a műsornak -, Almási Miklós és Elbert János beszélgetése fogta keretbe a több mint háromórás estet, amelynek szerkesztői nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy kitekintést nyújtsanak a kortárs nyugat-európai művészet jelenségeire és irányzataira. Ezzel - a kultúrpolitika akkori, támogatott, tűrt és tiltott művészet-terminusait használva - tiltott területre léptek, amit csak úgy lehetett ideológiailag elfogadhatóvá tenni, ha a „rothadó kapitalizmus" művészi alkotásait a „szocialista művészet" termékeivel állítják szembe, s hogy segítsenek az eligazodásban, esztéták kellettek. Almási és Elbert tájékozott ciceronénak bizonyult ezen a felfedezőúton, s végül is megadták a lehetőségét annak, hogy a nézők maguk vonják le következteté284"
