Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc

Czékmány Anna: Múltnak kútja tásnak a résztvevők is tudatában voltak, hiszen számos szimbolikus és valós cselekvésben követték, szinte utánozták a negyvennyolcas mintát. Ez azután sok mindenre hatott, például a helyenként archaizáló nyelvre (bizottmány, nemzetőrség). [...] A magyar identitás történeti komponenseit a 19. századi romantika alakította ki és alakítja máig hatóan. Ennek alapvető része a szabadságért és függetlenségért való lázadás, küzdelem, heroikus erőfeszítés tablója, mely kudarcot vall, méghozzá mindig külső okok, közöny vagy éppen árulás miatt. Az önreflexió, a sokoldalú analízis és a saját felelősség átérzése nem szerves része ennek a történeti tudatnak és emlékezéspolitikának. [...] Ebben a felfogásban tűnik 1956 egy megkésett 19. századi forradalomnak. [...] Még 1989-ben is úgy tűnt, 1956-ban romantikus, hősi szereplők léptek színre (a Nép, a Jó, a Gonosz, a Munkás, az Utca Gyermeke, a Miniszterelnök, a Bíboros stb.). Olyan szereplők, akik másutt már jó ideje nem léteztek, és többet így, ebben a szereposztásban nem léptek színre. [...] A forradalom képe csak a tovább élő reflektálatlan, tragikus nemzeti, kollektív emlékezetben maradhatna 19. századi. Közelebbről «csak« múlt századi, emlékezete pedig diffúz, állandó konstrukciók és dekonstrukciók tárgya, ami óhatatlanul vitákat generál. Evidenciái, mint a hősiesség, az elárultatás, a kudarc vagy a relatív siker, állandóan megkérdőjeleződnek." Rainer M. János-Kovács Kiss Gyöngy: Nagy Imre hagyatéka ma múzeumi darab. In: Korunk, 2006/10. 79-80. 4

9 Kádár a forradalom leverése után meglehetősen súlyos és nehéz helyzetben találta magát, nem volt kiépített hatalmi apparátusa, nem élvezett széles körű támogatottságot sem a párton, sem a társadalmon belül. Kádár első próbálkozásként a Forradalmat a reakciós erők ellenforradalmi próbálkozásaként akarta feltüntetni, melynek célkitűzései sok embert „megtévesztettek", ezért széles körű amnesztiát tervezett hirdetni mindazok körében, akik csak a kommunizmus Rákosi-féle hibáit törekedtek volna kijavítani. Felszámolt két olyan intézményt, mely a gyűlölt Rákosi-érát testesítette meg, az ÁVH-t, illetve a kötelező beszolgáltatást. így Kádár egyfelől „szelíd" forradalmárként tüntette fel magát Rákosival szemben és harcos vezérként, ha a reakciós elemek újraaktiválódásáról van szó. E pozicionáltság azonban nem élvezett támogatást, hiszen a társadalom egy része a forradalom árulójának tekintette, mások pedig jobboldalisággal vádolták. Kádár novemberre belátta terveinek megvalósíthatatlanságát és a rákosisták felé nyitott. Rainer M.János: Ötvenhat után. Bp., 2003. 25-39. 5

0 E jelzők olyan elméleti problémákat vetnek fel, melyek jelzése nem célja e tanulmánynak. így jelen szöveg nem érinti a periferikus és a kanonikus viszonyát és az ehhez szervesen kapcsolódó hatalmi narratíva (mely így klasszifikálja az egyes jelenségeket) kérdéskörét. 5

1 Michel Foucault: Eltérő terek. i. m. 153. 256