Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc
Czékmány Anna: Múltnak kútja tűnő elemek kiemelése több szempontból is produktivitással kecsegteti a vizsgálódást. Egyfelől segítségükkel elkerülhető, hogy olyan narratívumba szerveződjenek a cselekmények, mely koherens egészként verifikálni törekszik önmagát, az epizodisztikus megközelítés nyilvánvalóvá teszi az autorizálhatatlan strukturálódás szükségszerűségét. így egyfelől természetesen szelektálva és kombinálva az eseményeket létrehoz egy olyan szöveget, mely egy szerkesztett történet elmesélése, másfelől e szövegmontázs mintegy ironizálja is szabdaltságával retorikai erőfeszítéseit a jelentés létrehozására. A mikrotörténetek tehát lehetőséget biztosítanak annak jelzésére, hogy a történelem a hiányban íródik, s arra is, hogy a történészi tudat e hiány idegenségét a saját történetbe szervezi. így egyszerre szövegekké és szóvégződésük belső mozgatóit kitakaró felületekké válnak. Az epizodisztikus, periferikus, mikro 5 0 jelzők a történetnek azon sajátosságára utalnak, mely transzparenssé teszi a kényszerítő erejű metanarratívák iránti teoretikus ellenszenvet. E módszertani, történelemelméleti megfontolásokon túl, a mikrotörténetek jelen kutatásban lehetőséget teremtenek olyan eseménysorok bemutatására, melyeket egészen más ideológiai, motivációs háló alapján rekonstruál a történeti vizsgálódás. így a forradalom összetettségének tapasztalatát nem csupán a fenti teoretikus kijelentések támasztják alá, hanem eltérő élettörténeteket szövegező textusok is. A vizsgálati tárgy kijelölésekor komolyan véve e fenti paramétereket, célokat és alapvetéseket, a színház szinte magától kínálkozó eshetőség. Foucault helyklasszifikációjában e művészet és tere az egyik emblematikus példa a heterotrópia jelenségére. Hiszen „a színházban - állandóan - váltakoznak a színpad sík lapján az egymáshoz képest idegen színterek". 51 A színház tehát mindennapjaink részeként szubverzálja kanonikus hely- és időértelmezésünket, viselkedési normáinkat. A színház vizsgálata a forradalomban még egy szempontrendszer integrálásával mélyíti el a kutatást. Azonban e téma egyfelől túl általánosnak, másfelől e sajátosságánál fogva a narratív totalizálás számára „kiszolgáltatottnak" tekinthető. így a mikrotörténetek történelemírói módszerének, illetve a színháznak mint kutatási tárgynak az ötvözésével hat olyan színházi embert lehet a kutatás középpontjába állítani, akiknek élettörténetét alapvetően befolyásolták a revolúció történései. Ráadásul mindannyian más és más okokból vállaltak részt. Mensáros László és Darvas Iván elsősorban magánéleti indíttatásból vettek részt a forradalom bizonyos eseményeiben. Mindketten az 1950-es évek ünnepelt és elismert sztárjai. Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre a Nemzeti 249
