Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" Az illegalitásban működő Hont Ferencnek és körének művészi, színházművészi tevékenysége (a Független Színpad-mozgalom, a klasszikus magyar drámák felújítása, Ady-, Petőfi-, József Attila-estek, a rendkívül hatásos és emlékezetes vigadói estek a magyar költészet kiemelt megszólaltatásával) ezt az „európai", antifasiszta kulturális programot („hogy mi ne legyünk német gyarmat") szolgálta. Az eltűnt magyar színjáték mai napig érvényes eredménye két területen mutatkozott meg. Mindenekelőtt: ez előtt a nagy tanulmány előtt még senki sem foglalkozott a messzi magyar múlt, sőt a rokon népek idevonatkozó nyelvészeti és gyér tárgyi emlékeinek a „preteátrális" jelenségeivel, s főképp nem próbálta meg összefüggő fejlődésvonalba állítani és értelmezni ezeket az emlékeket. Másodszor: a feladat megoldásához teljesen új színháztörténeti szaknyelvet kellett kidolgozni. Ezt a munkát végezte el Hont. Olyan „szakszótárt" teremtett, amelyet színháztudományunk azóta is folyamatosan használ. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: színjátékegész, színjátéktípus, teljes színjátszás, belső színjátszás, színjátékalkotó tevékenység. A merőben új megközelítést kínáló tanulmány akkor is, azóta is vitákat keltett. Valószínű, hogy a felfedezés örömében Hont túlbecsülte az úgynevezett „táltos-színjáték" jelentőségét, és túl nagy hálóval kerítette be azokat a különböző szertartásokat, amelyekben a „mimézis" legcsekélyebb jelét is felfedezte. A „mimézis" azonban túlságosan általános, szinte végtelen tartalmú fogalom. A csecsemő szocializálódásának első pillanatától kezdve, ösztönös létérdekből is, igazodik „életmintáihoz". Az úgynevezett „szocializáció" során is ez a „mechanizmus" működik a társadalmakban. Innen azonban még igen hosszú az út a hivatásos színjátszás tudatos művészi formáihoz. A felkínált anyag és adattömeg mégis a lényeghez próbált közelíteni. Mint kiinduló- és vitapont mindmáig nélkülözhetetlen. Érdemes megemlékeznünk Hont Ferencnek egy 1942-ben született szép írásáról. Ekkor a Madách Színház élén gróf Károlyi István és Pünkösti Andor állt, s kiadványsorozatot indítottak, melyben drámák és tanulmányok között az Örök színház című kötettel a tragikus sorsú, tizenkilenc éves korában öngyilkosságot elkövető ifjú Horváth István csodálatosan induló pályájáról emlékeztek meg. Az alkotó rendező című tanulmányában Hont azt a rendezői eszményt fogalmazta meg, amelyet adott körülmények között ő maga is követni és beteljesíteni szeretett volna. így írt a fiatal művészről: „Éhes, nyitott lélekkel járt a világban. Élményeit átvilágította, szétboncolta, összerakta, rendezte, s nyomban kivetítette magából élőszóban, írásban vagy a színpadon. Elméleti tudását beléömlesztette színpa165