Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" A levélre tudomásunk szerint nem érkezett válasz. Hont pedig ettől függetlenül 1957. március 1-jéig végezte megbízásos munkáját a pártközpontban, illetve a Parlamentben. Ezt követően a Színháztudományi és Filmtudományi Intézet elnöki munkakörét töltötte be. Április 9-én pedig, ötvenedik születésnapján, Munka Érdemrenddel tüntették ki. A júniusi pártaktíva tudomásul vette és engedélyezte, hogy az Intézetben megalakuljon az ITI (International Theatre Institute) magyar központja. Ennek képviselőjeként Hont június 30. és július 15. között Belgrádban és Athénban tartózkodott, ahol bejelentette Magyarország, illetve az Intézet csatlakozását a nemzetközi szervezethez. Hazaérkezésekor újrafogalmazta a kialakult helyzetben végzendő munkáit. Három területet jelölt meg, mellyel foglalkozni kívánt. A sorrend nagyon jellemző: politika/művészetpolitika az intézet teendői - az egyéni alkotás folytatása. Az év vége felé Hont ismét szorongatott helyzetben érezte magát: „Szervezett csatározások indultak az intézet ellen, közvetve persze ellenem. Fantasztikus eszközökkel. Pénzért hírt adnak fel az újságban, mintha tőlünk származna. Híreket terjesztenek, hogy Majort leváltják, és engem neveznek ki a Nemzeti miniszteri biztosává, hogy megint ellenem ugrasszák, stb." Az intézetben 1958 januárjában Székely György vezetésével Brecht-estet készítettek elő. A siker - amelyben nagy része volt Bulla Elma nagyszerű alakításának A zsidó feleség című jelenetben - Hontot is nagy örömmel töltötte el. De nyárra kiderült, hogy „nem akarják, hogy az Intézet színházi előadásokat rendezzen rendszeresen, esetenként is csak előzetes hozzájárulással". (Napló, 1958. június 9.) Ennek ellenére szeptemberben új tervezésbe kezdett: „Elhatároztam, hogy régi és új harcosokkal feltámasztom a Független Színpad-mozgalmat a szocialista körülményeknek megfelelő formában Forradalmi Színpad elnevezéssel. Már tárgyaltam Szendrő Ferivel [ekkor az Irodalmi Színpad igazgatójal, Békés Pistával, Gálékkal [lehet, hogy a Gál Péter-Mikes Lilla házaspárról van szó], Becskivel [Becsky Andor, a régi harcostárs, éppen akkor kapta meg a Munka Érdemrendet], Székely Gyurival, Antal Gáborral." Ebből sem lett semmi. Nyilván túl sok volt az akadály, valószínűleg a minisztérium vagy tán a párt részéről. Érthető, hogy 1958 decemberében keserűen állapította meg (és ez a tétel később többször is visszatér): „Nem az a hivatásom, hogy intézetet igazgassak. Öregszem már és van még valami mondanivalóm. El kell még mondanom mindazt, amit a világról és a művészetről tudok." Ezzel tulajdonképpen a következő évtized számára 156