Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" A levélre tudomásunk szerint nem érkezett válasz. Hont pedig ettől függetlenül 1957. március 1-jéig végezte megbízásos munkáját a pártköz­pontban, illetve a Parlamentben. Ezt követően a Színháztudományi és Filmtudományi Intézet elnöki munkakörét töltötte be. Április 9-én pedig, ötvenedik születésnapján, Munka Érdemrenddel tüntették ki. A júniusi párt­aktíva tudomásul vette és engedélyezte, hogy az Intézetben megalakuljon az ITI (International Theatre Institute) magyar központja. Ennek képviselő­jeként Hont június 30. és július 15. között Belgrádban és Athénban tartózkodott, ahol bejelentette Magyarország, illetve az Intézet csatlakozását a nemzetközi szervezethez. Hazaérkezésekor újrafogalmazta a kialakult helyzetben végzendő munkáit. Három területet jelölt meg, mellyel foglalkozni kívánt. A sorrend nagyon jellemző: politika/művészetpolitika ­az intézet teendői - az egyéni alkotás folytatása. Az év vége felé Hont ismét szorongatott helyzetben érezte magát: „Szervezett csatározások indultak az intézet ellen, közvetve persze ellenem. Fantasztikus eszközökkel. Pénzért hírt adnak fel az újságban, mintha tőlünk származna. Híreket terjesztenek, hogy Majort leváltják, és engem neveznek ki a Nemzeti miniszteri biztosává, hogy megint ellenem ugrasszák, stb." Az intézetben 1958 januárjában Székely György vezetésével Brecht-estet készítettek elő. A siker - amelyben nagy része volt Bulla Elma nagyszerű alakításának A zsidó feleség című jelenetben - Hontot is nagy örömmel töltötte el. De nyárra kiderült, hogy „nem akarják, hogy az Intézet színházi előadásokat rendezzen rendszeresen, esetenként is csak előzetes hoz­zájárulással". (Napló, 1958. június 9.) Ennek ellenére szeptemberben új ter­vezésbe kezdett: „Elhatároztam, hogy régi és új harcosokkal feltámasztom a Független Színpad-mozgalmat a szocialista körülményeknek megfelelő for­mában Forradalmi Színpad elnevezéssel. Már tárgyaltam Szendrő Ferivel [ekkor az Irodalmi Színpad igazgatójal, Békés Pistával, Gálékkal [lehet, hogy a Gál Péter-Mikes Lilla házaspárról van szó], Becskivel [Becsky Andor, a régi harcostárs, éppen akkor kapta meg a Munka Érdemrendet], Székely Gyuri­val, Antal Gáborral." Ebből sem lett semmi. Nyilván túl sok volt az akadály, valószínűleg a minisztérium vagy tán a párt részéről. Érthető, hogy 1958 decemberében keserűen állapította meg (és ez a tétel később többször is visszatér): „Nem az a hivatásom, hogy intézetet igazgassak. Öregszem már és van még vala­mi mondanivalóm. El kell még mondanom mindazt, amit a világról és a művészetről tudok." Ezzel tulajdonképpen a következő évtized számára 156

Next

/
Thumbnails
Contents