Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében

Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak, első felében nem tézisekből kellett kivágni. A jellemek ideális megformálásakor a szereplő a színdarabban fejlődött, leküzdve saját hibáit, a régi világból öröklött rossz tulajdonságait. A hőst úgy kellett megalkotni, hogy a nehézségek elleni harc során érlelődjék példamutató emberré. A dráma ügye nemcsak az írókon és a színigazgatókon, hanem a központi irányításon is elbukott. 1953 telén, a Vidéki Színházak Második Konferenciáján, Non György népművelési miniszterhelyettes elismerte, hogy a Színházi Főosztály kevés segítséget nyújtott az új magyar dráma kialakításában. Azonban hiába tett ígéretet arra, hogy a Főosztály mindent meg fog tenni az új drámák megszületésének érdekében, az ígéret beváltása és a színházi élet hatékony koordinációja elmaradt.366 Erről tanúskodik az a több mint egy évvel később, 1954 nyarán, Szendrő Ferenc, az Ifjúsági Színház igazgatója által megfogalmazott éles kritika is, amelynek tárgya Kende Istvánnak, a Színházi Főosztály vezetőjének ügykezelése volt. Szendrő úgy látta, hogy Kende „lélektelen, íróasztal mellőli" ügyvitele csak fokozta a bürokratikus eljárást, a színházi élet sikerét nem segítette elő.367 Szendrő véleménye jól tükrözi a központosított színházi élet egyik alapvető hibáját: „Mi színházvezetők teljesen el vagyunk szigetelve egymástól, nem ismerjük egymás munkáját, csak a nézőtérről, ha megnézzük az egyes előadásokat. "368 a drámairodalom ügyének felkarolására tett kísérletek között szerepelt a Színház- és Filmművészeti Szövetség 1954 májusában tett javaslata is, amely a magyar dramaturgok és rendezők külföldi utaztatását indítványozta.369 a kölcsönösség elve alapján ez a hazai darabok népszerűsítését is szolgálta volna. Az MDP központosított színházirányításának kiépítésével a színházak műsorai elveszítették nemzeti jellegüket, a magyarság valódi értékeinek színpadi megjelenítésére nem kerülhetett sor. A régi drámairodalom képviselete aránytalan volt, kulturális örökségünk megismertetése és megszerettetése érdekében a legnagyobb magyar klasszikusokon kívül alig kerültek színpadra magyar írók művei. Természetesen a klasszikusok is erőteljes szelekción mentek keresztül, ezért nem láthatta például éveken keresztül a közönség a pesszimista látásmódúnak bélyegzett Madách-művet, Az ember tragédiáját. A többnyire alacsony színvonalú szórakoztató műsorok, a fővárosi és vidéki esztrádrendezvények művészeti szempontból elégtelennek bizonyultak. Változást az 1953-as esztendő hozott. A politikai fordulat mellett a színházi élet áthangolását is érezni lehetett. Az 1953-1954-es év a stílusváltás 122