Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Fikció és történelem

Fikció és történelem GAJDÓ TAMÁS: A Bajor Gizi Színészmúzeumban látható Színészi (h)arcok című, az 1956-os forradalom és a színház viszonyát bemutató, 2006. november 24-én megnyitott időszaki kiállítás kísérő rendezvénye ez az eszmecsere.

1 A rendhagyó, multimédiás tárlat magja egy CD-ROM; ezen hat színházi személyiség sorsát archív felvételek, rádióadások, fényképek, bírósági jegyzőkönyvek, kritikák, visszaemlékezések idézik fel. A kiállítás - mint valamennyi múzeumi tárlat - létrehozása számos módszertani problémát felvetett. Ezek közül talán kettő a legérdekesebb és legösszetettebb. Az egyik az, hogyan lehet a közelmúlt vagy félmúlt eseményeit megismerni és bemutatni; mennyire érvényesek az emlékezések. A másik pedig a források változatosságából fakad: ez pedig a kutatókat forráskritikára, a dokumentumok reflektált használatára sarkallja. Az első kérdéskört érintve talán jogos a felvetés - ezzel vendégeinkhez, a téma szakértőihez: Eörsi László, Gyáni Gábor, Hanák Gábor, Sipos Balázs és Szakolczai Attila történészekhez fordulok -, mely azt firtatja, hogy a forradalom ötvenedik évfordulója nem érte-e felkészületlenül a történészeket, létezik-e már objektív eseménytörténet. EÖRSI LÁSZLÓ: Szerintem igen. Állunk annyira jól a forrásokat tekintve, hogy objektíven is értékelhetőek már az eseménysorok. Kanonizálható a meglévő tudás. SZAKOLCZAI ATTILA: Igen is, meg nem is a válaszom. A rendszerváltás előtt korlátozták a hozzáférést a forrásokhoz; e dokumentumok lényegében a kivételezettek számára voltak csak elérhetőek. Ma már azok a katonai, belügyi iratok, melyek nem kallódtak el, bárki számára kutathatóak. E dokumentumok sorsát természetesen nagymértékben befolyásolta a diktatúra egyik alapvető sajátossága, hogy a törvényeket nem tartották be. A permanens törvénytelenség nemcsak az állampolgárokkal, hanem ezekkel a papírokkal szemben is fennállt. Jogállamban az iratok helye kötött és ismert. Nálunk a dokumentumok összevissza vándoroltak, úgy tűnik, hogy a belügynek bármilyen papírt joga volt kikérni, melyet aztán vagy visszaküldött, vagy nem. Előfordult olyan is, hogy a rendszerváltás után veszett nyoma egy meglehetősen vastag paksamétának. Úgy látom, hogy a diktatúra törvényte11