Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak, első felében véget kellene vetni. A világirodalom jeles szerzőinek munkáiból lehetett volna választani, továbbra is érvényesítve azt a szempontot, hogy a színházak az aktuális politikai célok megvalósításában a párt segítségére legyenek a bemutatókkal. A hangsúlyt az egyházellenes írók feldolgozásaira helyezték. A szatirikus színházi műsorhiányt a reneszánsz vígjátékírók darabjaival (Macchiavelli, Cervantes) kívánták enyhíteni. E szerzők munkái korszakunkban azonban nem kerültek színpadra. Ugyanígy elmaradt az évad műsorának megtervezésekor még szóba kerülő „nyugati haladó" szerzők műveinek bemutatása. 28 3 így nem valósult meg Andersen Nex0 Danragi emberek, Ernst Fischer Titóról írt színművének, Albert Maitz Béke a földön című darabjának és Eduardo de Filippo egyik kispolgári szatírájának színpadra állítása. A felvilágosodás korának drámaírói (Schiller, Goldoni, Beaumarchais, Merimée) közül csak Friedrich Schiller és Beaumarchais egy-egy művét vették elő a következő, az 1950-1951-es évadban Budapesten. 28 4 Az 1950-1951-es évadban a legfontosabb feladatok egyike, a színházak profiljának határozottabb megjelenítése volt. A Nemzeti, a Magyar, a Madách és a Belvárosi Színház tematikájának markánsabb elkülönítésére törekedtek. Mivel a Nemzeti Színház az ország első prózai színháza volt, minden előadásának politikailag és művészileg iránymutatónak kellett lennie. Kamaráját, a Magyar Színházat a Nemzeti „előszobájává" tették, ahol azoknak az íróknak a darabjait mutatták be, akiknek a hivatalos megítélés szerint még érnie kellett a Nemzeti Színházban történő szerepléshez. A Madách és a Belvárosi Színház profilját nem választották szigorúan külön, így az új, aktuális politikai helyzetnek megfelelő magyar, szovjet és más szocialista országok darabjait kellett műsorra tűzniük. A Belvárosi Színház esetében a magyar, a Madáchnál a külföldi, elsősorban szovjet műveken volt a hangsúly. A Belvárosi Színház 1950-1951-es évadra vonatkozó műsorterve szerint az évadban öt, a színház profiljának megfelelő társadalmi drámát akartak bemutatni. 28 5 Ténylegesen Csiky Gergely A kaviár című vígjátékának előadásán kívül három színművet tekinthetett meg a közönség: az említett Diplomatákon kívül Burjakovszkij Üzenet az élőknek és Hunyady József Bányászbecsület című színjátékát. 28 6 Az ifjúságnak szóló előadások tematikáját, művészi megformálását meg kellett változtatni. A Bábszínházban a legkisebbekhez szóló mesejátékok megtartásával az idősebbeket megcélzó, sőt kifejezetten felnőtteknek írott, átpolitizált előadások bemutatását követelték. Az új koncepció jegyében tekinthette meg Szegő Iván rendezésében a közönség a Sztárparádé {1951. 101
