P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Galgóczi Krisztina: A testbe zárt szavak - Mítosz, trauma és terápia Ibsen Hedda Gabierében

A testbe zárt szavak elvarratlan szálakat, hanem úgy is, hogy a két lélekmegváltó és az elveszett önazonosságot visszaadó technika ötvözésére tesz kísérletet. Hedda az előző darabban többször is, és többszörösen is férfiszerepet vállalt magára. A tenger asszonya szerepleosztásához képest ő a kérdező, a másik sorsát, életét irányító fél, ebben azonban nem jutott sikerre. Hilde Wangelt, fiatalon, még a csalódásokon innen, ugyanebben a szerepben találjuk: ám feladata összetettebb, mint Wangel doktoré volt. Neki ugyanis nemcsak fel kell szabadítania a múlt feldolgozatlan eseményeit Solness lelkében, hanem azt a hitet is el kell ültetnie benne, hogy képes megismételni fénykora teljesítményét. Az eredmény pedig meglehetősen kétes értékű, hiszen bár Solness felmászik abba a bizonyos toronyba, de ahogy felér a csúcsra, rögtön le is zuhan. Kettejük viszonyának alakulása gyökeresen ellentétes a Nórában vagy A tenger asszonyában felállított, majd megingó paradigmával, ahol a férfi az igazság letéteményese volt. Hilde és Solness kapcsolatában ez éppen fordítva alakul, mint ahogy Gerland említett tanulmányában ki is tér erre. Ő hívja fel a figyelmet arra, hogy beszélgetésük során Hilde az, aki tud valamit (például hogy mi történt 10 évvel ezelőtt, megismerkedésük napján), ám Solness erre eleinte egyáltalán nem emlékszik, majd fokozatosan adja be a derekát és/vagy törnek fel az emlékei, ez szinte eldönthetetlen. Bizonyos értelemben talán nem is fontos. Mind az Ibsen-drámák gondolati építkezése, mind a század 90-es éveinek nőképe szempontjából az a gondolat tűnik a legfontosabbnak, hogy a határozott, veszélyes nő tud valamit a férfiról, amit ő magáról nem. S ezzel a tudásával hatalmában tarthatja, s mi több, elveszejtheti az amúgy is elbizonytalanodott férfit. De, talán meg is válthatja. Hiszen ha Solness le is esett a toronyból, mégis visszanyerte önbecsülését, és megbékélt istennel, aki ellen akkor fiatalon, önfejűen fellázadt. Megfordult tehát a helyzet A tenger asszonyához képest, ahol Wangel doktor még úgy tehetett, mint akinek kezében van saját és a nő sorsának alakítása. A Hedda Gablerben erről már szó sincs, de a fordítottjáról sem. Ott annak a pillanatnak vagyunk tanúi, amikor ez a folyamat átfordul: a férfi már nem, a nő pedig még nem képes kezébe venni az emberiség sorsát, legfeljebb nagyon szeretné. Hedda legfőbb vágya, hogy kezében fussanak össze az események szálai, s azok úgy alakuljanak, ahogy ő akarná. Ám belőle hiányzik valami, ami erre alkalmassá tenné. S ez a valami a hit, nem is annyira a másikban, mint önmagában és a világban. Éppen úgy, ahogy ez a 19. századi hűidre történetekben megfogalmazódott. Hilde személyében az új generáció lánya az, akinél ez a belső hit belső autonómiával és az igazság birtoklásával párosul. Ő Rebekka West útját folytatja, aki a férfi kreativitásához szükséges lelki és szellemi inspirációt adja. Ám két hatalmas különbség van a két nőalak között. Hilde képes szeretni, ha mégoly naiv és nosztalgikus is benne ez a rajongás. A másik különbség, hogy nem kell hozzá elpusztítania egy másik nőt, s ezért az a bűntudat már nem is akadályozhatja, hogy a férfi végigjárja a maga elé kitűzött utat. Beate árnya még a Ros65