P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
Galgóczi Krisztina: A testbe zárt szavak - Mítosz, trauma és terápia Ibsen Hedda Gabierében
A testbe zárt szavak zékenység és veszélyesség) még az is a korabeli femme fatale fantáziákhoz hasonlítja, hogy az egyik eredetvariáns szerint ők Lilith leszármazottai, aki azért hagyta el a paradicsomot, mert nem tudta érvényesíteni egyenjogúságát Ádámmal szemben. A huldréhez tapadó hiedelmekhez tartozik az is, hogyha bántják, vassal/fegyverrel támad a férfiakra. A hűidre tehát a sellővel ellentétben, aki inkább a női lágyság, simulékonyság, alakíthatóság megtestesítője, a keménységet képviseli. Nem feltárulkozni és kinyílni akar, hanem védekezik és támad, mivel rejtegetnivalója van. Ellenben mások titkát szívesen feltárja, de megijed attól, amit lát. A 19- század elején egy újfajta erdei nimfa/huldre jelent meg az északi balladairodalomban, aki sokkal lágyabb, kifinomultabb volt a korábbiaknál, arany hajával, mély kék szemével és gyönyöríí hangjával vonzotta a férfiakat. Ám ő maga melankolikus volt, s aki énekét hallotta, arra is átragadt ez a szomorúság. A hiedelem szerint legfőbb jellemzője az volt, hogy nem volt lelke, így tehát hite sem. S mint majd látni fogjuk, Heddának is ez a legnagyobb hiányossága. Kierkegaard a Félelem és reszketésben Agnete és a víziszellem történetét használja fel a démoniság megfogalmazására. Azt tartja ebben a démoniság legmeghatározóbb jellegzetességének, hogy elrejti magát az általános, és az élet szociális területe elől. Nem beszéli az emberi szolidaritás nyelvét, nem kommunikál embertársaival sem szavakban, sem tettekben. Ez az elzárkózás azonban szorongáshoz, sőt halálfélelemhez vezet. Ez a démoniság fogalom a társadalom felől fogalmazódik meg, s az elzárkózás, a rejtőzködés feszült állapotából vezeti le a pusztítás elkerülhetetlen bekövetkeztét. Freud az individuum felől fogalmazza ezt a jelenséget, s azt mondja, hogy az elfojtott, kielégítetlen vágyak agressziót szülnek, az pedig rombolásban és önpusztításban manifesztálódik. Mint erről már korábban volt szó Hedda hallgatása és vallatásai kapcsán, Hedda a vágy artikulálását megelőző állapotban van, így ezek beteljesülésének legfőbb gátja saját maga. Homályos ideálokat dédelget az őt megváltó dionüszoszi férfiról, aki azonban erotikától és mámortól mentes legyen, valamiféle ötvözete Apollónak és Dionüszosznak. Ezt az ideált jeleníti meg az a kép, ahogy ő Lövborgban a szőlőlombbal megkoszorúzott költőt képzeli el. 5 1 Ezenkívül legfeljebb kizárásos alapon tudja vágyait megfogalmazni, például, hogy mit nem szeret (a nevetségességet, a botrányt, a hűtlenséget és a kispolgári miliőt). Talán éppen ezért olyan fontos kapaszkodó számára az emberek ítéletének és a polgári szokásjognak a figyelembevétele, hiszen ha alapvető lázadó természetét vesszük figyelembe, akkor ezt nehéz összeegyeztetni azzal, amilyen fontos számára, hogy a látszat körülötte a legnagyobb rendben legyen: a kalap is, a feleség is csak ildomos helyre kerüljön. 5 1 Kúnos László amúgy kitűnő fordítása megkerüli a szőlőlomb kifejezést, ami valóban kicsit furcsán hat magyaiul, s helyette egyszerűen csak koszorút használ. Ám így elvész ez a határozott utalás a dionüszoszi értékekre, s nem is egészen érthető, hogy Hedda mire is gondol. 51
