P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Rosner Krisztina: Színészképzési módszerek a századforduló évtizedeiben

Színészképzési módszerek a századforduló évtizedeiben 3. Alapkövetelmény Solymossy számára, hogy a képzés rendszerezett legyen: ezt hiányolja más színészpedagógiák esetében, és ezt tartja saját módszerében az egyik legnagyobb pozitívumnak. Az akadémián folyó (a gyakorlathoz képest) magas óraszámban folytatott elméleti képzéssel szemben Solymossy a praxisnak, a mesterség elsajátíttatásának kíván nagyobb figyelmet szentelni. Iskolája garantálta a jelentkezőnek, hogy „a növendékkel természetesen folyton foglalkozva egy rövid év alatt át lehet őt adni a világot jelentő deszkáknak",

2

6 és hogy módszere segítségével a fiatal színész rövid időn belül óriási sikert érhet el. Márpedig a sikert Solymossy a színész egyetlen mércéjének tartja: „...a végzettséget sohasem szabad attól tenni függővé, hogy milyen előmenetelt tanúsít a növendék e tantárgyakban [az elméleti tantárgyakban, R. K.l, hanem csak attól, milyenek a színpadi sikerei."

2

7 Mint az a következőkben látható, Solymossy színészképzése és az ebből kiolvasható (minimális) színházelmélet az elemek megfelelően megvalósított és összekapcsolt rendszerére épül. Ennek a rendszernek legfontosabb alkotóeleme - és így Solymossy módszerének kulcsfogalma is - a sablon. Annak ellenére azonban, hogy ez a fogalom a rendszer alapja, sehol sem adja meg a sablon pontos, definíciószerű leírását, így tehát meg kell próbálni a terminus alkalmazásából következtetni jelentésére és önállóan kialakítani a jelentésmezőt: a továbbiakban erre teszek kísérletet. A sablonmódszer a színészmesterség elsajátításának olyan gyakorlati metódusa, amelynek legfontosabb célja a színész önállóságának és kreativitásának fejlesztése, és amelyet rendszerezett tanulással és gyakorlással lehet elsajátítani. A sablon a színészi játék alapeleme, olyan atom, amely a szerep egy részletéhez (vagy egy konkrét érzelemhez) kapcsolható gesztust, mozgássort, a beszédhang adekvát minőségeit foglalja magában. Solymossy szisztematikusan, a kifejezendő érzelem, állapot alapján felosztja a színészi ábrázolásmódokat (például csapodárság, közöny, vezeklés, hősies eskü) 90 mozgás- és 138 beszédsablonra; ezeket kell a gyakorlás folyamán lehetőleg az összes színpadi helyzetben - „állva, ülve, járva, sietve, túlzott gesztusokkal, gesztus nélkül"

2

8 - rögzítenie a növendéknek. Solymossy szándéka szerint a rendszer tiszta, világos alapot kíván teremteni a tehetségnek arra, hogy megnyilvánuljon, a közepes képességű színésznek pedig arra, hogy a sablonok rutinszerű alkalmazásával színpadképes legyen. (A rutin nem pejoratív értelmű Solymossy szóhasználatában: a mesterségbeli jártasságot érti alatta.) Amennyiben a fiatal színész kialakítja a saját sablonkészletét, a későbbiekben elkerülhetővé válik a sablonos utánzás, amelynek lényege, hogy a növendék átveszi tanárának vagy a színházban látott szí2

6 Solymossy, 6. 2

7 Solymossy, 10. 2

8 Solymossy, 5. 257