P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

A próféták és követőik Staniewski 1981-ben mutatta be Varázslatok (Gusle) című előadását, amely kizárólag az Ősök szertartásmotívumát használja fel. Ahogy a Gardzienice egész működésére rendkívül jellemző a falusi közönséggel való „összegyűlés", „találkozó" (zgromadzenie), s az abból kibontakozó alkotó cselekvés, az Ősökoen is a szertartásra érkező gyülekezet érdekli a rendezőt. „A Varázslatok tulajdonképpeni hőse talán a gyülekezet, a színészek kollektív teste. A gyülekezet azonban nem tömeg, hanem individualizált személyek csoportja, amelyből kiválnak a mickiewiczi hősök." (Kornas, 1999: 243) A tárgyalt lengyel hagyomány következő fontos állomását a Gardzienice Színházi Központ jelenti. Sőt, mai szemmel szinte a legfontosabbat, hiszen az elmúlt pár évben született, s e hagyomány folytatójaként fellépő társulatok alapítói közvetve, Grotowski színházában és/vagy a Gardzienicében szerzett tapasztalatokon keresztül jutottak el a lengyel színház mitológiájához. A Gardzienice társulatának tagja volt három olyan művész, akik a Staniewskinél szerzett tapasztalatokat később saját színházukban felhasználták, beépítették, tovább fejlesztették, megtagadták. Waclaw Sobaszek létrehozta a W^gajty Színházat, Grzegorz Bral - a szintén a Gardzienicében edződött Anna Zubrzyckával együtt - megalapította a Teatr Piesn Kozla (Kecskedal Színház) társulatát, Piotr Borowski pedig huszonéves fiatalokkal létrehozta a Studium Teatralnét. A három említett társulat a Gardzienice törekvéseinek három különböző aspektusát viszi tovább. A W^gajty mindenekelőtt a nagyvárostól való eltávolodást (a Gardzienicéhez hasonlóan nevüket a székhelyükként szolgáló falutól kölcsönözték), az „autentikus" közönséggel való szoros és kölcsönös kapcsolatot, vagyis az expedíciókat, a félreeső falvakban való anyaggyűjtést tartották elsőrendűnek. Bral és Zubrzycka Wroclawban hozta létre társulatát, közönségük (akárcsak a Studium Teatralnéé) nagyvárosi közönség, ám inspirációért az „érintetlen" kultúrák felé fordulnak, Albániában és Görögországban kutatnak olyan dalok, preteatrális jelenségek után, amelyek a színház ősi gyökereit őrzik. Végül a Varsó „legérdesebb" külvárosában, Pragában működő Studium Teatralne a Gardzenicében szerzett tapasztalatok személyes, emberi és emberközi aspektusára helyezi a hangsúlyt, tagjai az előadáson folytatott munka és annak bemutatása során a saját magukkal, a másik színésszel, a közönséggel, valamint a környezettel való harmónia elérésére törekednek, munkáik kérdésfelvetése mindenekelőtt e harmónia körül forog. A fentiekben csupán azokat a rendezőket, társulatokat soroltam fel, akiknek munkásságára, alkotásaira a leginkább jellemző, hogy a lengyel színház máig élő mitológiájából táplálkoznak, s azt örökítik tovább. Ám e hagyomány visszfénye, utalásai ugyanúgy jelen vannak olyan - első pillantásra teljesen más forrásokból merítő - rendezőknél is, mint Tadeusz Kantor, akinél az előadás során megidézett személyes emlékek, halottak közé mindig „belopakodnak" a színházi mitológia alakjai, avagy Krzysztof Warlikowski, aki Sarah Kane és Mark Ravenhill drámái után színre vitte az Ősökét is, egyik előadásának plexi- és krómszínpadára pedig három népviseletbe öltözött falusi asszony lép be hagyományos népi jókívánságokat szavalva. 205