P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Leonyid Nyikolajevics Andrejev. Levelek a színházról.

Levelek a színházról nem halott, sem nem élő az, ami a tükörben visszatükröződik: ez egy másik élet lesz, olyan, mint a szellemvilág, a hallucináció. Szétnyílik a függöny, mintha lehullana a negyedik fal, mint egy öt ölnyi nagyságú ablaknyílásban: és ebben a kolosszális méretű ablakban az élet eleven képeit pillanthatjuk meg. Felhők szállnak a kék égen, hajladozik a rozs, forró távolok derengenek. Mindent és mindenkit láthat, akit csak akar, a varázsló méterenként árulja el a csodáit. Gyermekként, ifjúként szeretné látni magát, újból végigmenni az egész életen? Vagy azokat szeretné látni, akik már meghaltak? Itt jönnek mind jámboran, néznek, mosolyognak, és egy asztalhoz ülnek önökkel, akik ugyanazon az ajtón jöttek be. Arról, hogy milyen változásokat hoz majd a pszichológiában és a gondolkodás legfőbb alapjaiban a jövő mozija, most nem fogok beszélni. Térjünk vissza a színházhoz! Képzeljék el, hogy ez előtt a tükör előtt színpadi előadás zajlik, hogy ezt a tükröt valamelyik jelentős és hatalmas színház színpada előtt állították fel, amelyben kitűnő színészek játszanak, és ez majd mindent visszaad, megismétel, mindent ad és örökké adni is fog. Mindent visszaad, de egy dolgon, a szón kívül. És ez nem lesz sem „technika", sem halott figurák - hanem egy második visszatükrözött varázslatos valóság. És akkor, ha a mozi majd ilyen varázsló lesz, akkor majd nyugodtan elveszi a színháztól a cselekvést és a „látványt". Minden ellenállás nélkül. Ha a színház a festővel akar harcolni, akkor csodálatos dekorációt hoz létre - a mozi is ellopja majd a dekorációt, de ezen túl még az eredeti valóságot is képes lesz visszaadni, amire a színház nem képes. Ami pedig a cselekvést illeti, abban a mozié az elsőség, amely a világ összes térségét birtokolhatja, képes a pillanatnyi átváltozásra, olyan uralkodónő, aki bármely pillanatban képes emberek ezreit magához vonzani, kocsikat, repülőgépeket, hegyeket, tengereket, ez vitathatatlan. Akárhol zajlik is a cselekmény, akármilyen szokatlan formát öltene is, a mozi azt mindenütt utoléri, és csodálatos képernyőjére vonzza. Még tovább megyek. Bárhogy törjön is a színház a cselekvés felé, mivel korlátai vannak, csak korlátozott formában lesz képes visszaadni, akárhogy igyekszik is a mozgás felé, csak annak a néhány ölnek a keretein belül lesz képes azt felidézni, amely a színpadot alkotja. És mivel a színházon kívül a cselekvésnek nincsen és nem is volt más tanára, ezért nem is ismerhetjük meg teljesen magát a cselekvés egész területét - mint mondjuk egy elkeseredett expedíció részleteit. Habár ezeknek a leírásával tele van némely regény (lásd Jack London regényei), de mivel mi ezt nem láttuk, ezért nem is ismerhetjük. És majd a mozi lesz az, amely feltárhatja ezeket az új területeket, ő fogja majd a cselekvésről szerzett ismereteinket kiszélesíteni új, előre nem látott határokig. Tovább képzelődöm. Határtalan a cselekvést megalkotó energia, gazdagodott a képzelőerő, és eljön majd az az idő, mikor megjelennek a mozidramaturgok, ezek a most még ismeretlen, tehetséges zsenik. A mozi Shakespeare-je, aki ledobja magáról a szó szorító kényszerét, elmélyíti, kiszélesíti a cselekményt, új és váratlan kombinációkat fedez fel, és a cselekvés olyan kifejezővé válik, mint 171