P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról

H. Vég/i Katalin túra elemei közé, egyenrangú társsá emelték. Andrejev, újragondolva a színházi struktúra komponenseit, átrendezi azok egymáshoz való viszonyát, és nem szintézis felé törekszik, nem tud elképzelni olyan rendszert, amelyben a tagok egyenértékű funkciót képviselnének. Az elemek közül valamelyik mindig dominanciára tör: a szimbolizmus egységesnek képzelte el a működést, Andrejevnél azonban hierarchikus felépítésű a színházmodell: a látvány és a cselekmény háttérbe szorul, és a psziché mindent átlényegít, ennek hordozója, a szó kap fontos meghatározó szerepet. (A drámai szó dominanciája miatt Andrejev drámái igen nehezen színre vihetőek, ez a koncepció nehezen valósítható meg a színpadon, talán ebben rejlik annak a ténynek az oka is, hogy a drámaíró Andrejev újrafelfedezése ez idáig nem történt meg, sem az orosz, sem a magyar színpadon.) Ugyanezt látjuk Mejerholdnál: a színházi struktúra elemei között nem szintézis áll fenn, hanem mindig van egy olyan elem, amelyik dominál, amelynek a többi alárendelődik.

5 Andrejevnek a jevreinovi színházelméletekhez való kötődése egyértelmű. A színházi jelértelmezésük rokon: mindketten úgy gondolják, hogy a színház megújulása a színház fogalmának a gyökerekig való visszavezetése alapján valósulhat csak meg, és a gyökerek mindkettejük esetében a színház konvencionális elemeinek újbóli előhívását jelenti. Jevreinov korai munkásságában található meg a színházi konvencionális jelek értelmezése és újraértelmezése,

6 amely elmélet számos vonásában mutat rokonságot az andrejevi elképzelésekkel. A Levelek a színházról mint színházelméleti diskurzus Az andrejevi színházi teoretikus alapvetés nem mentes természetesen egyfajta dialogicitástól sem: korának jelentős európai és orosz színházelméleti jelenségeire reflektál (Sztanyiszlavszkij, Mejerhold, Nyemirovics-Dancsenko, Jevreinov, Vjacseszlav Ivanov, A. Belij, Max Reinhardt, Gordon Craig), s így egyfajta színházelméleti diskurzusként is vizsgálható a szöveg, amennyiben ezen diskurzus tárgya a színháznak a formanyelvét és törvényszerűségeit, valamint más művészetekhez való kapcsolatát meghatározni kívánó célkitűzés. 5 MopaHHK-BaMÖypaM, HHpMaH: 3creTHKa Meflepxo/ibfla in: Russian Literature XXIV. (1988) 191-206. 6 A színházi jel konvencionalitása az orosz színházelméletekben először V. Brjuszov írásaiban jelenik meg, 1902-ben: Nyenuzsnajapravda Mir Iszkussztva 1902. 4. szám: „Az életet a színpadon valóságosan újjáteremteni - lehetetlen. Ahol művészet van, ott mindig van konvenció is. (ycjioBHocTb)...A színpadnak azt kell adnia, ami segíti a nézőt abban, hogy képzeletében megteremtse a közeget, amelyet a darab fabulája megkövetel... Nem arról van szó, hogy meg kell szüntetni a közeget, de annak tudatosan konvencionálisnak kell lennie. A modern darabok szükségtelen igazságától és a tudatos konvencionalitásra szólítok fel. - (A szöveg orosz eredetijét Magdalena Medaric cikkéből merítem: in: Medaric, Magdalena: Die Rolle der Visualität in der Theatertheorie von N. N. Evreinov und ihr Einßuss auf die Gesch ichte des Theaters. Balagan, Band 7. 2001. Heft 1. 37-51.) 154