P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról

H. Vég/i Katalin Jekatyerina Ivanovna (1912), Sztoricin professzor (1913), Gondolat (1914), Leláncolt Sámson (1914), Az, aki a pofonokat kapja (1915), Rekviem (1915), Káin-bélyeg (1915), Kutyakeringő(1916). Az új drámamodellt megjelenítő írás azért is kiemelt fontosságú az Andrejevdramaturgia vizsgálatában, mivel a szerző ezzel a művel radikálisan szakít a rá jellemző, korábban kialakított drámatipológiával. Egy újfajta, pszichológiai realizmus esztétikai krédóját fogalmazza meg, és a személyiség hiteles megjelenítését helyezi a dráma középpontjába, szemben a korábbi, romantikus-parabolisztikus műfaji sajátosságokat felmutató Andrejev-drámák világával, amelyekben az emberi lét transzcendentális lényegét pszichológiailag motiválatlan, statikus-sematikus figurák jelenítették meg. (Az új drámamodell megszületését valószínűleg inspirálhatta az a polémia, melyet Andrejev 1910 és 1912 között a Moszkvai Művész Színház rendezőjével, Nyemirovics-Dancsenkóval folytatott: levelezésükben nyomon követhetőek az új drámamodell kialakulásának fázisai is. Nyemirovics-Dancsenko állította később színpadra azt a két Andrejev-művet is, melyek már az új színházi modell jegyében születtek meg: a Jekatyerina Ivanovnát [1913-ban] és a Gondolatot [1914-ben].) Andrejev nagy ívű elemzése az akkori orosz sajtóban pozitív visszhangra talált. 1913-ban a Maszki (Maszkok) folyóirat szerkesztősége által rendezett nyilvános vitán, amelynek a címe az volt: Ki győz: a mozi vagy a színház?- a folyóirat szerkesztője, aki az Andrejev-elemzést a folyóirat hasábjain megjelentette, V. Szahnovszkij, részletesen ismertette az első levél tartalmát. A vita résztvevői - többek között Boncs-Tomasevszkij, Golousev, Abramovics és Sztmve - többször is visszatértek a cikk tartalmára, bírálva vagy elfogadva annak bizonyos tételeit. (A vita anyaga a Maszki folyóirat hasábjain látott napvilágot, 1913-ban.)

2 A második levél megjelenése után, amely részletesen foglalkozik a Moszkvai Művész Színház fejlődésének történetével, a kor jelentős kritikusai reflektáltak az Andrejev-írásra, például Homo Novus (A. Kugel) és Filoszofov, akik alapvetően elutasították az írás „eretnek" tételeit - a látvány, a cselekmény, a színész, a néző - kanonikus színházelméleti kategóriák eltörlésével kapcsolatban, de azonos véleményen voltak a tekintetben, hogy Andrejev az akkori színház és dramaturgia igen érzékeny diagnózisát állította fel leveleiben. Az orosz századelő egyik legjellemzőbb polémiája a színház krízisével kapcsolatban folytatott eszmecsere volt, mely a színház gyökeres megreformálását tűzte ki céljául, s amelyhez az akkori művészeti élet legjelentősebb képviselői szóltak hozzá. A színház mint fenomén nem véletlenül került az érdeklődés homlokterébe: ez az a művészeti ág, mely legközvetlenebbül képes hatni a befogadóra és épp emiatt rendkívül fontos eszköz minden irodalmi periódusban. (A teljesség igénye nélkül, csupán jelzésszerűen, álljon itt néhány fontos 2 vö. Andrejev, Leonyid: /JpuMamunecKue npoujaedeHux JleoHuda Andpeeaa a 2-x moMUX npHMeHaHHH KD. HHpBbi - H. Végh Katalin. 152