P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Struktúrák és életutak emlékezete - Papp Eszter: Báb, ember és emlékezet

Báb, ember és emlékezet Egy meztelen ember házassága címen. A műsor alakulásával egyidejűleg épült az új színpad is. Blattner jellemző szokása volt, hogy minden előadásciklus után egy új, jobb színpadot akart építeni. A színpad volt Gézuka egyik gyengéje. Egy igen hatásos és mindjárt az elején megvalósított találmánya volt az, hogy a színpad két részből áll. A felső részen jelentek meg a kesztyűs bábok, a lapos figurák, az árnyfigurák, a wayanggal való játékok, azután az úgynevezett vasfüggöny felcsúszott és akkor az alsó színpadon lehetett marionettet játszani. Az első előadásra még nem voltak meg a közjátékok lebonyolítására szolgáló oldalkibúvók, amennyire emlékszem még nem nagyon tudtunk mit kezdeni a szünetben. Később színes képek jelezték a következő számot. A műsor alakulásával tehát változott a színpad is. Hiába mondtuk Gézukának, hogy nem olyan fontos a színpad, hogy inkább a játék színvonalára fektessünk nagyobb hangsúlyt, hiszen egy gyufásdobozzal is lehet nagyszerű bábjátékot elérni, de őnála mindennek tökéletesnek kellett lennie, nála sem a költség, sem a fáradság nem számított. Amikor rádöbbentünk vállalkozásunk horderejére, a művészet fővárosában, a világ színe elé lépni egy merőben újszerű vállalkozással, hazánk zászlaja alatt, akkor szinte megszédültünk, de Gézuka visszafelé utat nem ismert. Új életet kezdtünk a vállalkozás jegyében - mondta - s megfogadtuk, hogy ennek jeléül megnövesztjük hajunk, szakállunk - olló, borotva ne érjen hozzánk. Házas embereknél ez persze megbukott, de én végrehajtottam. Nem bábos barátaim összesúgtak a hátam mögött, s utólag bevallották, hogy úgy festettem, mint Jézus Krisztus vagy Robinson Crusoe vagy mint egyszerűen egy futóbolond. Én vállaltam, csak akkor csüggedtem el, amikor a villamoson találkoztam egy nénivel, akinek nálamnál sokkal különb szakálla volt, ami Franciaország bizonyos vidékein előfordul. Veszedelmesen közeledett a bemutató napja, 1929. október 28. A műsorfüzetet Párizs egyik élenjáró grafikusa tervezte. Hogy is hívták? Magyar volt, szép asszony férje, akiért megverekedett egy román tiszttel, s egy kardvágás forradásával az arcán Párizsba emigrált. A nyomda is a legjobbak közül való volt. A fényképeket az egyik élenjáró sajtófotográfus, Kertész készítette [André Kertész a baráti körhöz tartozott és több évadon keresztül dokumentálta az Arc-en-Ciel Bábszínház előadásait].

3 Ezenkívül semmi sem volt kész, hogy nyugodtan nézhettünk volna az elkövetkezendők elé. A kongresszus már zajlott. A többiek bemutatóiból semmit nem láttunk, mert mi voltunk az utolsó nap utolsó szereplői és még október 27-én is egész éjjel dolgoztunk Helén dupla feketéivel, hogy elkészülhessünk. Végre felgördült a függöny, s a halász megkezdte kissé hosszas monológját. Utána a sínen mozgó, lapos figurákhoz, az Utcához átépíteni a színpadot. Azután a mozdulatlan Wassilieff bábokhoz kellett átdekorálni, majd a transzparens alakokhoz, s mindehhez öten voltunk: Blattnerék, Detre, Fried és én, meg a három francia, akik a szöveget mondták - ahol kellett. Kevés szöveges darabot adtunk. Gramofonzene kíséretünk volt, de a szünetekkel még nem tudtunk mit kezdeni. Utólag, a műsor kinyomás után készült a Futur-Jövő figurája, aki prológot mondott. Eredetileg nyeles báb volt, később lett marionett. Az előadás tehát lement, a terem kiürült, és mi ott maradtunk lesújtva. Semmi sem ment olyan jól, mint a próbákon. Az volt az érzésünk, hogy leégtünk. Kimerülten indultunk hazafelé. Mindennek vége. Holnap új életet kezdünk... Másnap leborotváltam a szakállamat. Vállig érő hajamat normálisra nyírattam. Ekkor ért a nagy meglepetés. A Lynx azaz Hiúz nevű vállalat, amely azzal 94