P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Tárgyi és szellemi emlékezet - Molnár Klára: A színházművészet dokumentálásának új lehetőségei

A színházművészet dokumentálása kerül más-más kategóriába a zeneszerző, dalok szerzője, vagy a kísérőzene alkotójá­nak, összeállítójának a neve. Szerzőként a színpadi mű szerzőjét tüntetjük fel, zenés műnél ide kerül a librettista neve. Felvételre kerül a fordító, átdolgozó(k), dal­szövegíró is. Az alapszöveg írójához kerül az irodalmi alapmű - novella, regény, filmforgatókönyv - szerzője. A második nagy egység a bemutató helyét, idejét, az előadást létrehozók, ren­dező, játékmester, dramaturg, karmester, koreográfus, díszlet-, jelmeztervező stb. adatait tartalmazza. A társulat és a színház abban az esetben különbözik, ha egy együttes több játszóhellyel rendelkezik, vagy nem a saját épületében tartja bemu­tatóját. így társulat a Vígszínház, bemutató helye Pesti Színház. Több társulat közös produkciója is rögzíthető. Ezután következik a teljes szereposztás. A szerepneveket és a szerepek sorrend­jét a színház által közölt formában adjuk meg. Külön jelöljük a szerepkettőzést. Szerepátvétel, beugrás utólag rögzíthető a dátum feltüntetésével. A zenei szólisták neve után zárójelben közöljük a hangszer nevét. Végül közöljük a sajtóban megjelent cikkek származási helyét, idejét, szerzőjét, jelöljük, hogy az intézetben található-e az előadásról színlap, műsorfüzet, szórólap, plakát. Minden kategóriára történhet visszakeresés egy vagy több megadott szempont szerint. íly módon gyorsan összeállítható egy szerző bemutatott darabjainak listája, tetszőleges elrendezésben (bemutató időrendjében, a darabok ábécé rendjében, a bemutatott színházak sorrendjében). Kigyűjthető egy rendező, tervező vagy színész művészi pályája, összeállítható egy-egy szerepet alakítók névsora például (Spiró György Csirkefej című darabjában Gobbi Hilda, Bódis Irén, Sólyom Katalin, Szentirmay Éva, Törőcsik Mari, Falvay Klára, Hőgye Zsuzsa alakította a „Vénasz­szonyt" a különböző rendezések során). Megtudhatjuk két színész közös bemu­tatóit, például Schütz IIa és Sztankay István húsz bemutatón lépett együttesen szín­padra az 1975/76-OS évadtól napjainkig. Az elkészült lista is sok lehetőséget kínál a kereső számára, annyi kategóriát tartalmazhat tetszőleges sorrendben egy-egy pro­dukcióról, amennyit az adott feladat megkíván. Az adatszolgáltatás történhet nyom­tatásban papírra, lemezre, vagy elküldhető elektronikus levélben. A programban lévő nyomtatástervezővel alakítható ki a nyomtatott szöveg tartalma és formája, általános kutatói kérést tükröz az alábbi mintanyomtatvány: Zeneszerző: Vajda János Cím: Mario és a varázsló Librettó: Bókkon Gábor Alapszöveg: Mann, Thomas Bem. módja: U (ősbemutató) Bem. ideje: 19880130 87/88 Társulat: Magyar Állami Operaház Társulat helye: Budapest Rendező: Békés András Bem. ideje: 19990326 98/99 Társulat: Magyar Állami Operaház Társulat helye: Budapest Rendező: Fehér György Zeneszerző: Vajda János Cím: Leonce és Léna Librettó: Várady Szabolcs Alapszöveg: Büchner, Georg Bem. módja: U (ősbemutató) Zeneszerző: Vajda János Cím: Mario és a varázsló Librettó: Bókkon Gábor Alapszöveg: Mann, Thomas Bem. módja: P (bemutató) Bem. ideje: 20020405 01/02 Társulat: Csokonai Színház Társulat helye: Debrecen Rendező: Tóth János 34

Next

/
Thumbnails
Contents