P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Műfajok emlékezete - Lakos Anna: Az új cirkusz felé

Az új cirkusz felé bohóc Rudinov a Herzog utazó cirkusz műsorában lép fel, hat hónapra turnészervezőnek áll. A Lulu szerkezetében és a dialógusokban is - amelyekbe gyakran a bohócjelenetekben használt szavakat és szójátékokat építi be - mélyen érződik mindaz a tapasztalat, amit a cirkuszokban és kabarékban szerzett. Brecht, aki csodálta Wedekindet, arról álmodozott, hogy a színházban, a kabaréhoz hasonló kondíciókat, a néző és a színész között hasonló kapcsolatot teremtsen. Mint ismeretes, darabjaiban és rendezéseiben is mélyen érezhető ez a törekvése, gondoljunk csak A városok sűrűjébeme, a Koldusoperára., az Egy fő az egy főre. A cirkusz természetesen nem csak a drámaírókra, hanem a rendezőkre is jelentős hatást gyakorolt, például Reinhardt pályáját is meghatározta. A XIX. század fordulóján kialakult az uralkodó játékstílus, a naturalizmus, és Reinhardtban, aki ekkor jelentős színészi sikereket aratott, néhány kortársához hasonlóan, megszületett az igény új utak keresésére, amelyet csak tovább erősített az alakuló szecessziós színház is. A Schall und Rausch kabaré megindítása talán az első állomás volt ahhoz, hogy egy, a későbbiekben kialakított rendezési stílus megteremtését kikísérletezze. Először is ezen a kis színpadon egészen más eszközöket kellett alkalmazni: kipróbálhatta a rögtönzés, a pantomim sokféle lehetőségét. Egy kamaraszínház kevés nézőt fogad be, viszont közvetlenebb kapcsolatot lehetett a közönséggel kialakítani. Ezek a keretek egy idő után szűknek bizonyultak Reinhardt számára, mondván „a közönség minősége mindig a közönség mennyiségével növekszik". (Staud, 1977: 97) A korszak cirkuszi vonzásából ő sem tudta és akarta kivonni magát. Már nagyszínpadon rendezte meg a pályáján újabb fordulópontot jelentő Szentivánéji álmai, amelyben először használt forgószínpadot és a festett vászon helyett erdőt ábrázoló díszletet. A hatalmas tér, a kör alakú porond és az a szándék, hogy a színház kilépjen a szűknek tartott keretei közül, Reinhardtot is inspirálja. Az Ötezrek színháza című írásában, amelyet 1912-ben már magyarul is lehetett olvasni, ezt vetette papírra: „Az ötezrek színházának megalkotása - hogy a nagy körszínházak minden lehetőségét összefoglaljam e néhány szóban — a mai színházi élet legfőbb problémájának látszik előttem, és ez a probléma megéri, hogy megoldását a legjobb erők készítsék elő. Ennek a színháznak fel kell épülnie, és fel is fog épülni. Itt már nem egyszerű kísérletről vagy kívánságról van szó. Az Oedipus király, az Oreszteia és az Akárki című misztérium megmutatta, hogy az eddigi színház határainak kiszélesítése nemcsak lehetőség, hanem szükségesség. [.. .1 Mindenütt ugyanaz a hatás, annak ellenére, hogy a rendelkezésünkre álló helyiségek nem voltak megfelelőek, mert hiszen nem lehet kétség az iránt, hogy mindezek a cirkuszok és csarnokok csak provizóriumot, szükségességet jelentenek. A nagy színház gondolata megfelel a művészet és közönség szükségletének. Fölösleges bővebben kifejtenem ennek a színháznak a nagy művészi előnyeit; a síkhatást a térhatás helyettesíti, szorosabb az összeköttetés a színpad és a közönség között, megvan a kényszer az egyszerűségre, a kényszer a nagy, a monumentális hatásokra..." (Idézi Staud, 1977: 120-121) Ezen gondolatok szellemében a budapesti Beketov cirkuszban mutatta be az Oedipus király., amelyben a hatalmas számú statisztéria alkotta tömeg és annak mozgatása különös látványt nyújtott, s a darab értelmezését, hatásmechanizmusát is meghatározta. A több ezer néző előtt a hatalmas térben a tömeg és az egyén viszonya különös hangsúlyt kapott, ezért nagy ecsetvonásokkal kell dolgozni, s különös tehetséggel és erővel kell a különböző részkompozíciókat egységbe rendezni, 159