P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Műfajok emlékezete - Lakos Anna: Az új cirkusz felé

Az új cirkusz felé Az eredetileg kör alakú cirkuszban az első számú sztár a ló volt, és egészen az 1860-as évekig megőrizte kiemelt helyét és szerepét. A színház és a cirkusz mezalianszából létrejött sajátos műfaj, a lovasdráma, amely a cirkusz fénykorában a közönséget leginkább vonzó műfaj volt, mitológiából, történelemből, irodalomból merítette az alaphelyzeteket, a történeteket, de volt egy korszaka, amikor több Shakespeare-darab előadásával is kísérletezett. Közülük a III. Richárd bizonyult a legalkalmasabbnak, hiszen lehetőség nyílt csatajelenetek előadására. A XIX. század vége felé Európában eltűnik ez a műfaj, amely azonban az észak-amerikai Barnumban megújult formában bukkan majd fel és amelynek eredményeképpen születik meg a Greatest Show on Earth (A világ legnagyobb show-ja) című előadás. Ez az előadás visszajut Európába, ahol esténként addig szinte elképzelhetetlen számú nézőt, akár 15 ezer főt is szórakoztatott. A cirkusz eredetileg a városokhoz, sőt a fővárosokhoz kötődő intézmény és hasonló igényeket elégített ki, mint a vásári komédia, annak ellenére, hogy eredete nem a vásári játékokban gyökerezik. Az aranykorát élő cirkusz az 1820-as években a viktoriánus szórakozás egyik formája lett Angliában, Franciaországban pedig elsősorban a forradalom által létrehozott polgárság látogatta ezeket az előadásokat. Astley első épületeiben (például a Royal Amphitheater of Artsban) még a színházi hagyományt követték, vagyis a nézőteret zsöllyére és páholyokra osztották. Az idők során, ahogy a cirkusz közönsége egyre szélesebb társadalmi rétegekből került ki, ez átalakult. A cirkuszi előadásokat főként a nagyvárosokban épített állandó épületekben tartották. A program nem változott elég gyorsan, és emiatt csökkent a nézőszám. Úgy tűnik, új műsor létrehozása nehézségekbe ütközött, ezért inkább azt a megoldást választották, hogy más városokba vitték vendégszerepelni az együttest. Egy-egy városban három-négy hónapra béreltek ki épületet, vagy erre a célra faszerkezetes konstrukciót húztak fel. Ebből az igényből és lehetőségből alakultak ki 1830 körül az első vándorcirkuszok, amelyek kisméretű, összesen 20-30 méter átmérőjű sátrakban tartottak előadásokat. Az idők során a sátrak mérete és technikai felszereltsége egyre bonyolultabb lett, s egyre többen fértek el benne. Az utazó, családi cirkuszokba kezdetben 1000-1500 néző, a XIX. század végén a vándortársulatok sátraiban 3500 vagy 7000 fő nézhette meg az előadásokat. Ebben a fejlődésben nagy szerepe volt az amerikai cirkusznak, amelynek alapjait Astley vetélytársának, Huguesnek egyik műlovara teremtette meg. Washington igen gyorsan megkedveli ezt a szórakozást, és ez megkönnyíti a cirkusz megtelepedését és fejlődését ezen a földrészen. Az igazi amerikai cirkusz megteremtése azonban egy, a reklámokhoz is kiválóan értő színházi ember, Phinea Taylor Barnum nevéhez fűződik. 1880-ban Barnum teljesen felborítja a hagyományos cirkuszi koncepciót és térbeli elrendezést. A porond a hagyományoknak megfelelően 13 méter átmérőjű kör (amelyet az ostor hossza alapján határoztak meg), és ezt veszi körül a lépcsőzetes nézőtér. Ovális alakú térben három porondot hoz létre, ahol párhuzamosan zajlanak a műsorszámok. Itt már nemcsak a szépség és az erő jelenik meg, hanem az abnormalitást is mutogatják, többek között szakállas nőket, törpéket. A jelentős változásokat hozó amerikai cirkusz eltér az európaitól. A Barnum Cirkusz hatalmas tere, a három porond, az irdatlan tömeg másféle show-t tett szükségessé: a hangsúly a teatralitásra, a grandiózus látványosságra tevődött. A néző számára szinte „beláthatatlan" volt az előadás minden részlete. Most 157