P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Műfajok emlékezete - Tompa Andrea: Egy sebtében kipingált világ
Egy sebtében kipingált világ tották, szellemét építették), mint a színházban látottak: egy cirkuszi clown bohózatba illő elcsúszása egy banánhéjon, egy báb megverése, egy grand guignol vérfürdő (Golub, 62). A néző vérszomja az a motívum, amely össze-köti a két „padot": a színpadot és a vérpadot. Erről olvashatunk a Meghívás XX. fejezetében. A halál láthatóvá/hallhatóvá tételét számos színházi (zenei, operai, táncos) motívum szolgálja. A műhöz írt előszavában Nabokov a regényt így nevezi: „Ez egy hegedű a semmiben" ( Invitation to a Beheading, 9). Az angol „violin in a void" kifejezésben a semmi szó majdnem tükörképe a hegedűnek, s így a szavak közti anagrammatikus kapcsolat a semmi (halál) és a hangszer szavakat egymás szinonimájává teszi. Zene, tánc, ének, hangszerek visszatérő motívumai a regénynek, már az első fejezetekben. 3 0 A börtönbe belépő Cincinnatust Rogyion, a börtönőr felkéri egy keringőre, majd Rogyion egy személyben énekel kórusban, az asztal hegedűhangon sír (20). A börtön falán kifüggesztett groteszk rendszabályzat idézett 5. pontja szerint tilos a tánc és az ének, a kivégzéskor pedig egész tűzoltózenekar emeli majd az esemény hangulatát. Möszjő Pierre majdani munkaeszköze, a hóhérbárd, hosszúkás tokban álcázza magát, amelyet Cincinnatus harsonának vél (44). Mert ez egy „vélt tárgyak"-ból összeütött „vélt világ" (52), ahol Cincinnatus „tapintható látomások közt" él. Möszjő Pierre előre megírt beszédében említi, hogy a közelgő halállal Cincinnatusnak a díszzenétől is meg kell válnia (121). A kivégzés napján a cellát nyitó kulcs a zárban a „börtönkontrapunkció szabályai szerint" (165) visít. A családi látogatás alkalmával Marfinyka gavallérja „kottafejek nélküli kottapapírtekercset" tart a kezében (79), mivel ő a város első énekese, olasz dalt dúdol (80), a „Male trano t'amesti" kezdetűt. Az olasznak tűnő dalsör félrevezetés, mint Barabtarlo (1997) bizonyítja, akárcsak a möszjő Pierre harsonatokja: a betűk orosz anagrammájának jelentése - maga is egy megfejtése váró titok: „A halál kedves, ez titok" (Smert' mila, eto taina), az alábbiak szerint: Male trano t'amesti 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Smert' mila, eto taina 14 12 13 6 5 12 16 3 2 13 10 9 5 7 8 11 így lesz a zene nem csak tematikus kísérője a halál spektákulumának, de metaforája is. Az olasz szöveg misztifikációját, a harsonatok igazi tartalmát mint művészi eljárást maga a hóhér leplezi le, mondván: „Önök természetesen ismerik annak a mókás misztifikációnak az okait, amelyeket művészetünk hagyományai megkövetelnek." Bár művészet és misztifikáció poétikájának elemzése a nabokovi életműben messzire vezet (annyi bizonyos, hogy Pierre ugyanúgy misztifikátor, mint maga Nabokov), itt művészet a hóhérság, s a misztifikáció lényege pedig az, hogy Pierre börtöntársnak álcázza magát. „Egy ilyen barátság kialakítása volt az én legfőbb küldetésem" (129) - mondja a hóhér áldozatának. Az opera motívuma, amely számos műben kísért, a nabokovi poétikában mindig a paródia, a sekélyesség, a középszerűség, a műveletlenség szinonimája. A műveletlen nabokovi hősök az irodalmat, például az Anyegint másodkézből, a Csajkovszkij-operából ismerik. Az operává hígított irodalom Nabokov szerint irodalmi bűncselekmény, amelyet a törvénynek kellene megtorolnia. Operáról alkotott véleményét kiválóan példázza az eredetileg franciául írt Puskin - valóság és valószerűség (Pouchkine ou le vrai et le vraisemblablé) című esszéje, amely szerint néhány „szánalmasan félreértett és káromkodáshoz szokott ajkakon eldurvult sor 142
