P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Műfajok emlékezete - Tompa Andrea: Egy sebtében kipingált világ
Egy sebtében kipingált világ létét jelzi a szövegben. Rogyionnak, a börtönőrnek búza virágkék a szeme és „csudásan vörös szakállzata" (20) van, amelyről pár fejezettel odébb kiderül, hogy nyilván ragasztott (53). Miközben leszedi a kilátás nélküli ablakba kapaszkodó Cincinnatust, „az operai borospince-jelenetek korhelyeinek álszabados pózába" áll. Az amúgy is melodramatikus-parodisztikus jelenet teatralitását, amelyben Rogyion átöleli Cincinnatust, „mint egy kisdedet, és óvatosan leveszi" az ablakról, az operai póz erősíti; ezután Rogyion „dalra fakad basszbaritonján", sőt „kórusban énekel tovább (egymagában)". Ezt az operai-operettes vonást - együtt a zenei allúziókkal - a regény számos motívuma erősíti tovább: basszus-, bariton- és tenorhangok, öltözetek, balettpózok, möszjő Pierre operettes vadászruhája (136) stb. Roman Visszarionovics, az ügyvéd szintén parókát visel (29). Egyforma itt minden arc: „a festett képű és szakasztott egyforma védőügyvéd és ügyész" (13). A hasonlóság gondolatát Nabokov parodisztikusan tovább fűzi: „a törvény megkövetelte, hogy egy anyától származzanak, de ezt nem sikerült mindig megoldani", mire jön a kézenfekvő megoldás: „és ilyenkor maszkírozták őket". A látszatvilágban persze a pók is mű. A börtön sarkának szükségszerű kelléke ez a zsinóron leereszthető, az őr által rituálisan etetett és olykor „frissen létesített pókhálóban" (59) ücsörgő lény, akinek - mint ez a kivégzés napján kiderül - plüssteste, rugólábacskái vannak, és gumit erősítettek a hátára (169). A mennyezetről kellékmakk hull alá (99), a sarokban klasszikus korsó díszeleg a „sötét barlangmélyi vízzel visszhangzó fenekén" (93). Emmocska, a börtönigazgató kislánya balerinához hasonlít 1 4; bár „gyermek még, de lábikrái, e márvány lábikrák: minők a gyermek táncosnőké!" (29), mint egy kis cirkuszi táncoslány, labdázik; labdája, cirkuszi-csíkos, kék-vörös (50); Emmocska a levegőbe szökken, és „ékké igazgatva kinyújtott lábfejét, a lassan lengő trapézon" pihen (118). Möszjő Pierre jövő-fényképei, úgynevezett fotóhoroszkópjai „gézszárnnyal a hátán, balettszoknyában, szabados pózban" láttatják őt (135), egy későbbi fényképen pedig, beteljesülő jövőjének bizonyítékaként, virágcsokorral tér haza a színházból (136). Möszjő Pierre szintén parókát visel és arca, mint egy cirkuszi bohócnak mészfehér, ruhája-zoknia börtöncsíkos (a zokni nyilván a jelmez túlzásaira utal), később „artisztikus csokornyakkendőt" visel. Az ő színen való megjelenésével szabadul el a színházi-cirkuszi pokol. A leendő hóhér három almával zsonglőrködik (63), gondolatolvasót játszik egy pakli kártyával (64). De Pierre számaiért és mutatványaiért csak a börtönszemélyzet, főleg az igazgató lelkesedik, aki Cincinnatust is bíztatja, egyenesen „vörös mágiának" nevezve az idétlenkedést. Nevetséges módon azonban egyik mutatvány sem sikerül, például a gondolatolvasásban nem sikerül kitalálni a megfelelő kártyát, a testi mutatvány groteszk ügyetlenkedés. Minden mutatvány alól kilóg a lóláb és a rossz, ügyetlen bűvész lelepleződik. Cincinnatus cellájának díszlete, díszletszerűsége már kezdetben gyanús és zavarba ejtő: „ez itt, az ajtótól jobbra kép-e, egy kemény kolorista kezének képzete, vagy egy másik ablak, festett, amilyen manapság már nincsen?" - kérdezi magától (7). Hogy egy festett vagy egy való világba került-e az elítélt, még nem dőlt el. De Cincinnatusnak kezdettől fogva kétségei vannak e színjáték igazi voltát illetően, hiszen minden megnyilvánulásában érzékeli annak önleleplező voltát. Az előtte felvonuló parókás, kitömött ruhájú, bepúderezett börtönszemélyzetet például 130
