P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Struktúrák és életutak emlékezete - Szabó István: Színészéletutak
Színészéle tutak kit másként kezelnek, így nincs lehetőség arra, hogy az egyes személyekre vonatkozó információkból bármilyen általánosításra jussunk. Ettől függetlenül a kétrészes cikkben szinte mindenkiről megfogalmazódik valamilyen megőrzésre érdemes információ. Az újságíró vagy a nyilatkozó először is emlékeztet valamilyen sikeres színpadi alakításra, filmszerepre, de általában kiderül az is, hogy ki hova szerződik; néhányan pedig terveiket, titkos vágyaikat árulják el. A cikkben borúlátó nyilatkozatokra is bukkanhatunk. Ilyen Gönczöl András keserűsége és elégedetlensége; Györffy László önvallomása, aki a főiskolán elvesztette a színházba vetett hitét; Kardos Gábor elkeseredett megnyilatkozása arról, hogy a Nemzetiben elrontotta hitelét, így a vizsgákon is csak „kétmondatos szerepeket játszhatott"; és különösen Parragi Mária dilemmája: „Nem tudom, mennyire vagyok tehetséges. A vizsgákon éppen úgy nem sikerült ezt bebizonyítani, mint külső színházi fellépéseken." Az indulók közt már starthelyzetben is jelentős a különbség. Negyedéves korukban az Ódry Színpad vizsgaelőadásain vagy „élesben", a különböző színházakban eljátszott szerepek révén már mindenki megmérettetik, s a jó teljesítmény vonzó szerződést hozhat. Többen vannak olyanok, akikre az évad során 7-8 előadásban is szerepet osztottak. Néhányan pedig - ma már megfejthetetlen okoknál fogva kevés lehetőséget kaptak. Tóth Gabriella 2, Dániel Vali, Parragi Mária, Drahota Andrea, Fodor Zsóka, Gönczöl András és Moór Marianna csak 3-3 előadásban bizonyíthattak. Igaz ugyanakkor, hogy közülük ketten, Drahota Andrea és Moór Marianne, már a filmesek kedvencei voltak és számos filmben szerepeltek. Maradjunk azonban még egy pillanatra 1964/65-ben, az utolsó tanévben, ami a főiskolások többségének tulajdonképpen a „nulladik" évad. Ekkor az Ódry színpadi vizsgaelőadásaiban játszott szerepek mellé már felsorakoznak a különböző színházak produkcióiban játszott szerepek, amelyek — a repertoárszínház-játszás gyakorlatának megfelelően - hónapokon át folyamatosan és havonta többször is alkalmat adtak az „éles helyzetek" megszokására. A főiskolás itt már nem statiszta, általában komoly feladatot kap, sőt néha főszerepben is bizonyíthatja tehetségét. Ha valaki szerződtetni akarja, annak legjobb itt megnézni az illetőt. Ilyen szempontból az adott színház feltétlenül előnyt élvez, hiszen az együttműködés révén, a napi munkakapcsolat alapján számára kevésbé kockázatos szerződési ajánlatot tenni. Nem véletlen, hogy általában élnek is ezzel az előnyös pozícióval a színházak. Az egyes színházakban végzősként játszott szerepek gyakran a tanárok közvetítése révén valósulnak meg, ugyanakkor a három osztályfőnök éppen a végzés évében nem volt olyan helyzetben, hogy csábító ajánlatokkal halmozhatta volna el tanítványait: Simon Zsuzsa az Operett főrendezőjéből a Thália beosztott rendezője lett, Békés András továbbra is az Operaház rendezője, Szinetár Miklós pedig a születő Magyar Televízióba tette át székhelyét. Az említett munkakapcsolatok így is működtek. Végül heten voltak azok, akik abba a színházba szerződtek, ahol az utolsó évben már játszottak. A pályakezdés Az utolsó tanévben eljátszott szerepek, különösen a színházak repertoár előadásaiban való fellépések már megelőlegezik a jövőt. Az első társulat, az első szerződés fontossága döntő lehet. Egész életpályák múlhatnak azon, hogy a kezdő színészt ki 104