Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: A magyar „dolce stil nuovo"
hogy Schöpflin tévedett: Vörösmartynak volt világirodalmi orientációja és úgy látszik, hogy Shakespeare-en kívül éppen az európai romantika korában romantikus mesterként és szinte kortársként fölfedezett Dante segítette hozzá fantázia-alkatának kibontakoztatásához. A Prudentius figyelembevételével alkotott Volt tanítványaimhoz legmegragadóbb és legfeszültebb jelenete az, amikor a Bűnök teljes serege felfejlődik, csatasorba rendeződik, hogy rátámadjon a rendíthetetlen nyugalommal álló és nyugodtan váró Erényekre. És ekkor a várva várt ütközet helyett közbeszól az isteni végzet egy természeti katasztrófa, a hirtelen leszakadó vihar képében. Végül is ez és nem egy csata dönti el az összecsapást, e katasztrófa sodorja pokolra a Bűnöket. Nem lehet, hogy ne gondoljunk az Előszóra, amelyben hasonló ünnepélyes, szakrális, élő-képbe merevedő várakozást fest a költő a vész kitörte előtt. Csakhogy a vész, Isten akaratából vagy a tehetetlenné vált Isten ellenére, ezúttal a jókat és igazakat sújtja, az erényt és erényeseket pusztítja el. Úgy tűnik, hogy Vörösmarty egyképpen cselekedett, mind a Prudentius-, mind a Dante-világ általa asszimilált elemeivel: itt megfordítja a Psychomachia kimenetelét és a gonoszt, a Bűnt juttatja győzelemhez, ott pedig, Az emberek című költemény látomásában, az ésszel felruházott Sátán győz, nem úgy, mint a mintát szolgáltató dantei Purgatórium Buonconte-epizódjában, ahol az ésszel szövetkezett rosszakaratot végül is legyőzi az isteni kegyelmet jelképező angyal. Ilyen értelemben igaza van Rajnai Lászlónak, akinek (hajdan, méltó módon, Várkonyi Nándornak ajánlott) Vörösmarty-könyve csak megírása után negyven évvel, tavaly jelenhetett meg: „Menny, Föld és Pokol - szabadság, küzdés, szolgaság: ez az a három roppant emelet, mely kezdettől fogva ott feszül a világban és az emberi lélekben. A romantika forradalma és nagyszerűsége éppen azzal mérhető, hogy legjobb képviselői újra fölfedezték, bejárták és birtokba vették tartományait, és teljesítményeiket is csak ilyen arányok közt képzelhetjük el. Vörösmarty azért legnagyobb költőnk, mert életében mindhárom országnak lakója volt, sőt élete - méghozzá szervesen, időrendben - nem más, mint vándorlás egyikből a másikba. A boldog szigetekről a földi küzdelmek, a »férfimunka« harcaiba kényszerítette sorsa, majd e harc bukása után elevenen poklokra szállott, meggyalázott népével együtt." 1 7 17 Rajnai László: Vörösmarty Mihály, egy költő világa. Székesfehérvár, 1999. 85-86. 94
