Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

Z. KOVÁCS ZOLTÁN: Rom, romantika, romantikus irónia

vasás történeti-történő és retorikai-poétikai meghatározottságai között fennáll. A jelek rögzíthetetlen, strukturális játékának és a megértés történeti alapjellegének együttes érvényesítése az interpretációban kifejezetten kényelmetlen, mert szemléleti-fogalmi összeférhetetlenségek mentén mozgó olvasói pozíciót biztosít az irodalomtörténész számára.

2

4 A romantika és az irónia kapcsolatának vizsgálata azonban (ami nem azonos a koraromantika elképzeléseinek a magyar irodalmi romantikán való számonkérésével) különösen jó lehetőséget nyújt arra, hogy a történeti értelmezés meggátolja az olvasás mibenlétéről árulkodó belátások abszolutizálását, jelen esetben a Vörösmarty-szövegek puszta elméleti példázattá redukálását - ugyanakkor pedig a romantikának és az iróniának mindeközben óhatatlanul továbbírt „nagy történetei", a beszélő autoritásának ironikussága miatt, folyton a „helyi értelmezési nehézségekkel" való, a narratívát megakasztó szembesülésre hívnak fel. 24 A hermeneutika és dekonstrukció, illetve dekonstrukció és történeti poétika viszonyában (kapcsolódási lehetőségeik és feszültségeik játékában) rejlő lehetőségekről lásd: Kulcsár Szabó Ernő: Előszó. A megértés mint feladat és történés. In: uő.: A megértés alakzatai. Debrecen, Alföld, 1998.; Szilasi László: „Szelíd, szorgos vidámság" (Kérdező: Milbacher Róbert). In: uő.: A Kopereczky-effektus. Pécs, Jelenkor, 2000. 72