Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ROHONYI ZOLTÁN: Szimbólum, allegória és a korai Vörösmarty
a „régi" századelő uralkodó szemléletének nevezi. Az Igazság és módszerben olvasható nagy hatású levezetés kapcsán nem tévedés talán arra is utalni, miszerint mögötte bizonyos romantikaellenesség érhető tetten, sőt a szimbolikus jelenségének a leszűkítését mutatja - éppen azért, hogy a negatív előjelt kapó élményesztétikával lehessen azonosítani. A posztkantiánuskoraromantikus gondolkodásban (a bölcseleti tartományok közötti viszonyfogalomtól a retorikai, figurális értelemig) korántsem az élmény és annak közvetlen kifejezhetősége a szimbolikus lényegi vonása, miközben nem véletlen, hogy Paul de Man éppen e ponton nyúl vissza a gadameri gondolathoz. Ez a gesztus nyilvánvalóan arra szolgál, hogy (az élményesztétika létjogosultságát tagadva) „megtámogassa" a nyelvi közvetítettség-nélküliség, nyelvelőttiség és reflektálatlanság, s a totalitás- és organikusság-képzet mindenfajta tételezésének a kétségbevonását. A fogalom nagy súlyára utal az is, hogy Hegel esztétikájában (de Man interpretációja szerint) 4 a szép egyenlő a szimbolikussal, az ellentétes póluson pedig Walter Benjamin bitorló szemléletnek minősíti a szimbolikus uralmát stb. 1.2. A kérdés tehát kétszeresen is aktuális, figyelembe véve Paul de Man recepciójának a tartósságát, de az említett hazai értelmezések tekintély támogatta jellegét és logikusságát is. Ezzel a feladat is adott, amennyiben de Mannak a szimbólum jelentőségét aláaknázó értelmezését az egykori német bölcseleti s esztétikai irodalom téziseivel kell szembesíteni - ami hermeneutikailag a horizontok közvetítésének felel meg 5 -, hogy a fogalom használható interpretációjához juthassunk. Ez nem történhet meg anélkül, hogy a Temporalitás-tanulmányt, a Hegel-értelmezést 6 és a Walter Benjámin-előadást szóra ne bírnánk, s ezzel a de Mannái központi szerepet kapó, a szimbólumot leváltó allegória kérdését is ne kellene exponálnunk, bármennyire túlbeszéltnek látszik a kérdés. 7 Aligha lesz elkerülhető ennek során, hogy az allegóriát példázó de Man-i Lucy Gray-elemzést mérlegre tegyük, hiszen a Temporalitástanulmány érvelésének jelentős részét képezi, s nem feledhető, miszerint a szimbólum „dezavuálása" az objektum-szubjektum viszony dialektikájának a semmítését implikálja nemcsak itt, hanem a másik két szöveg érvelésrendjében is. Be kell látnunk, ezzel gyökeresen változik a romantika-értés a Temporalitás-tanulmányban interszubjektív, vagyis végső fokon szubjektumon belüli viszonnyá alakul a fenti dialektika. Vele szemben a külső természet és a lelkiállapotok analógiáját a hermeneutikai-interakciós felfogást valló 4 Paul de Man: Jel és szimbólum Hegel Esztétikájában. In: uő.: Esztétikai ideológia. Ford.: Katona Gábor. Pécs-Budapest, Janus/Osiris, 2000. 82. 5 A horizont-közvetítés s vele a történeti interpretáció általános szükségletére túlbeszéltsége ellenére utalnom kell, mégpedig szűkebb használati körben, ugyanis de Man sajátosan torzító-kiforgató módon érvényesíti a szimbólum „detronizálását" célzó koncepcióját. 6 Paul de Man, i.m. 7 Mesterházy Balázs: Reprezentáció, identitás, temporalitás. Benjamin allegória-fogalma és az allegória kora romantikus hagyománya - Novalis: Fichte-Studien. Literatura, 1998/4, 347. 40
