Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
NAGY IMRE: Palástra varrt betűk
Az átkozott napnak a Jelenések könyvére is utaló hangulatát érzékelteti a szöveg égboltját sötét fellegként uraló metaforikus gomolygás, melynek domináns képei: az elboruló láthatár, kihunyó csillag, kilőtt nyíl, mely a végtelenbe repül, a sötét égbolton szárnymeresztve lebegő madár, ledőlt torony (mint a Gizella-paláston), s a halott szemét kivájó madár. Jób könyve még egyszer felbukkan a drámában: Laczfinak a „vég nap' angyalá"-t hívó apokaliptikus szózata hatására jegyzi meg a társaival együtt a kivégzés megszemlélésére érkező Harmadik Városi: ,,A' szent írásban vannak illy szavak, / Hol Jób magában átkozódva szól." 3 8 Ha a törvényes király hiányát, a mandorlában lévő űrt a dráma legfőbb üzenetének tekintjük - ebből a szempontból fontos tényező, hogy a merénylet jelenetében rövid időre egy illetéktelen vállára kerül a palást, jelezve ezzel az akkori tulajdonos avatatlanságát is -, fel kell ismernünk, hogy a mű egész dramaturgiai sodra ezt az üres helyet örvényli körül. A cselekményt feszítő erők nem is képesek kitörni ebből a körforgásból, a dráma ennek következtében folyamatszerű ívelés helyett e tátongó mélység fölé görbül. Kont akciói (1. Zsigmond hajdúinak elűzése az első felvonásban, 2. pyrrhusi győzelme az üldözők felett a két első felvonás között, tehát a szcenikai térben megjelenített cselekményen kívül, 3. fegyverrel lép fel az elfogására érkező Vajdafi ellen a negyedik felvonásban, hogy aztán mégis átadja kardját ellenfelének, 4. az ötödik felvonásban a már megkötözött hős jobb kezét kiszabadítva rátámad az Ifjú Garára) mintha csak mellékes tényezők lennének a szerző számára, nem folynak következetesen egymásból, mint ahogy a főhős ellentmondásos viselkedése, az a tény, hogy - a költő kritikusi terminusa szerint karaktere nincs „megtartva", 3 9 sem látszik áthidalandó motivációs problémaként feltűnni a forgó sodorra irányított írói szemnek: Kont előbb a „kard"-ban bízik, majd azt mondja társainak: „búni kell, / 'S ez minden, a' mit józan ész tehet". Valószínűsíthető ugyan, hogy e tétovázás mögött a szerző által Görbőn átélt megyei ellenállás sérelmi politikájának szemléleti horizontja húzódik meg, ám ennél számunkra fontosabb tényező lehet, hogy Vörösmarty - miközben a Kont-téma dramaturgiai lehetőségei is korlátozták - mintegy a palástszövést megismétlő igyekezetében dramaturgiai motiváció és lélektani szempontból folyamatos akciósor helyett beérte a bizonytalan kontúrú felvonások helyett sokkal inkább dramaturgiai egységeket képező jeleneteknek 38 A' bujdosók, 321. 39 Vörösmarty Stettner Györgyhöz írt 1826. január 6-án kelt levelében Az emberszívnek örvényei című Kisfaludy Sándor-drámának három hibáját említi: „az igen messze vitt hazafiűskodás" mellett „az egyenes szívűség egész a' nevetségesig és büszkeségig van feszítve", s ,,a' characterek nincsenek megtartva". Ez utóbbi kifogást így világítja meg a darab főhősével kapcsolatosan: „Marothy, egy híres vezér Nagy Lajos alatt, olasz országi harczában megszereti az olasz Millát, 's tizennégy esztendei házas élet után, nem lévén gyermekök, Ilkát egy magyar leányt kezd szeretni, nem egy régi katonás szívvel, hanem egész mostani lágysággal." Vörösmarty Mihály Levelezése. S. a. r.: Brisits Frigyes. Budapest, 1965. 129. 204
