Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
GERE ZSOLT: „Meglehet, köztársasága volnánk angyali lényeknek"
tudja szerepeltetni. 1 2 Egyén, nemzet és emberiség történetének egymásra rétegződő, egy művön belüli láttatása költészetének legnagyobb, régóta hangsúlyozott értékei közé tartozik. Természetesen olvasói beállítódás kérdése is, hogy e rétegek közül melyiket tartja dominánsnak. Csak egyetlen példát említek. Az Örök zsidó töredékei látszólag csupán erőszakosnak tetsző műveletekkel olvashatóak a nemzeti lét szintjén, azonban azzal, hogy Vörösmarty szövege a Halált a legújabb módi szerinti frakkba öltözteti, aligha - mint egyik értelmezője állítja - szürreális álmot fogalmaz meg, sokkal inkább az öltözködés erős nemzeti kötöttségét kihasználva a magyarságot fenyegető nemzethalál eredetére is céloz közben. Ugyanakkor a nemzeti szféra szinte állandó jelenléte azzal a következménnyel jár, hogy a szintváltás és a reflexió elmaradása esetén az a paradoxonnak tűnő érzet támad, hogy az egyetemes alól kivételt jelenthet a partikuláris. Az emberek című vers egyetlen kiváltó okaként az értelmezésekben például legtovább a galíciai események szolgáltak, s ez csak jóval később egészült ki a 40-es évek pesszimista világlátásával, 1 3 azaz a gondolatmenet akár meg is fordítható: egy már pesszimista emberkép talált igazolást a lengyelországi eseményekben. Ugyanakkor a nemzeti szempont egyoldalú használata vezeti például Erdélyi Jánost A' Rommal kapcsolatban arra a kijelentésre, hogy „Rom isten helytelenül tétetik az emberi sors intézőjévé", 1 4 hiszen e megoldás, ha nem hagyjuk figyelmen kívül a parthus nemzet vallását, történetileg egy európaitól eltérő kultúrszférából is igazolható lett volna, s így nem veszélyeztethetné a magyar nemzet sorsát és az egyetemes haladás elvét. A 20-as évek második felében eposzainak történetfilozófiáját kétségtelenül jelentősen befolyásolta Herder közismert életszakasz-allegóriája, s a Kölcseyéhez hasonló vívódás a nemzet életképességéről. A Zalán futása, hogy a törvényként feltüntetett ciklikusság végpontja alól a nemzeti létet megmenthesse, illetve legalább a reményt megadja a jövőre nézve, megalkotja a Hajnal szimbólumának újjászületés-mítoszát, s a hozzá kapcsolt szereplőkön keresztül a történelem körforgásába való visszatérés lehetőségét. 15 Ennek a történetfilozófiának a pillanatnyiságát, s jó értelemben vett alkalmiságát azonban mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy lényegében azonnal széthullik, amikor Vörösmartynak nagyobb történeti távlatba szétterítve, s nem a honfoglalás tényébe ágyazottan kellene alkalmaznia. A Zalán futását követő eposztervében már lényegében csak a történelem ciklikus szemléle12 Vö.: Szegedy-Maszák Mihály: Világkép és stílus. Történeti-poétikai tanulmányok. Budapest, 1980. 360.: „Csakhogy ebben a versben a küzdés csak a nemzeti lét szintjén szerepel célértékként, az emberiség egészének célszerűsége eldöntetlen marad." 13 Vö.: Csetri Lajos: Vörösmarty Mihály: Az emberek. Tiszatáj, 1975/12, 49-58. 14 Erdélyi János: Vörösmarty Mihály minden munkái. In: uő.: Irodalmi tanulmányok és pályaképek. S. a. r.: T. Erdélyi Ilona. Budapest, 1991. 85. 15 Szörényi László: „...s hű a haladékony időhöz". Kompozíció és történelemszemlélet a Zalán futásában. In: uő.: „multaddal valamit kezdeni". Budapest, Magvető, 1989. 36-84. 175