Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
BORBÉLY SZILÁRD: Horvát István és Vörösmarty Mihály: történeti és irodalmi fikció találkozása
ban ez a narratíva is - akárcsak poétikai mintája, az Ossian - elbeszélések láncolatát hozza létre: a részek részeit, a töredékek egymás mellé helyeződő mintázatát. A Zalán futásának elbeszélése nélkülözi az egységes szerkezetet, helyette szinekdokhikus elbeszélés-mozzanatok szövedéke. A művet a klasszikus eposz poétikai modellje felől tekintve szétzilálják az epizódok, és széttörik a lineáris, célra irányuló elbeszélés egységét. Az ily módon körvonalazódó időszerkezet azonban csak akkor volna a vergiliusi modellt beteljesítő műtől elvárható, ha a jelenig nyúlna az elbeszélés ideje. A szerző azonban visszahelyezi az elbeszélőt abba az előidőbe, amely továbbra is a jelentől való elválasztottságában értelmezi elbeszélése eseményeit, és így az eredet és az identitás azonosításának paradox, lezárhatatlan feladata az allegória alakzatába helyeződik. A történeti időnek ez a fajta kezelése sokkal határozottabban nyilvánul meg Horvát István esetében. Vörösmarty és Horvát találkozásának eredményeként elmélyült Vörösmarty költészetének nyelvi tudatossága. Horvát történeti fikciójának nincsenek hősei, csupán retorikája van. Vörösmarty kudarcba fulladt nagyszabású vállalkozása, melynek körvonalai is elvesznek a kutatók szeme elől, 5 0 és romjaiként a Magyarvár, A' Rom, A' Délszigetés néhány töredékes jegyzet maradt fenn, szintén a dehumanizált nyelv elbeszél49 Az ossiani és vergiliusi modell szembenállására utalnak a Vörösmarty-filológiában rendszeresen visszatérő megállapítások: „Aranyosrákosi Székely Sándor bécsi tartózkodása idején (1820) ír Erdély történetéből prózában egy osszianos epikus munkát: a Dierniászt, s ez meg is jelent a Hebe 1825. évfolyamában. Érdekes, hogy következő eposza: »A Székelyek Erdélyben« a klasszikus eposzok s elsősorban Vergilius hatását mutatja. Ossianra legfeljebb néhány kedvenc hasonlatának többszöri felhasználását [...] s ami a legfontosabb, előadásának a klasszikus eposzoknál patetikusabb voltát vezethetjük vissza." (ifj. Kiss Ferenc: Vörösmarty és Ossian. Debrecen, 1931. 8.) - Ez a szembeállítás két poétikai modell érvényesülésére utal. Méginkább két diszkurzív erejű poétika különválását mutathatjuk itt be: az imitáció és az invenció széttartó tendenciái által uralt nyelvi tér megosztottságát, amelynek egyesítésére tesz kísérletet Vörösmarty Zalán-eposza. 50 Ennek az elveszett műnek a „recepciótörténete" önmagában is tanulságos; kapcsolata Horvát őstörténeti koncepciójával okozhatta a megítélésével kapcsolatos zavart. Egyetlen példát idézek ennek szemléltetésére: „Mindazok a társadalmi és személyes okok, amelyek a húszas évek második felének szemléleti válságát eredményezték a Tündérvölgy, a Délsziget írásával jóformán egy időben terelték költi ambícióját is ezeken az illúziókon fogant »nagyobb eposz« megírására. A Zalán elbeszélésbetétei, a Hábador, a Tündérvölgy, az őshazában játszódnak, s ha csak a neveken keresztül, de a Délsziget világa is az őshazáéval egykorúsodik. [...] Mi mármost az összefüggés a Magyarvár s A rom (1830) közt? Semmi esetre sem az, hogy A rom a »Magyarvár önálló töredéke« (Gyulai). Ennek A rom teljes kerekdedsége, »három kívánság« motívumra épülő szükségszerű befejezettsége, egész mivolta mond ellent. A romnak csak »önállósága« bizonyítható, de egyben ez az, ami »töredék« voltát valószínűtlenné teszi. A romnak csak az ihlet elszármazásában van köze a Magyarvárhoz, de - és ez a lényeg - ez az elszármazás éppen a »rab nép« motívum pontján történt, amit az bizonyít, hogy a két művet rokonító szálak ehhez a motívumhoz fűződnek." (Tóth Dezső, i.m. 136-137.) 124