Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
BORBÉLY SZILÁRD: Horvát István és Vörösmarty Mihály: történeti és irodalmi fikció találkozása
szándékoztak létrehozni, hanem irodalmi elbeszélést, amelynek érvényessége másként méretik meg. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az Aeneis-fordítás a honfoglalási eposz megalkotása szempontjából volt demonstratív erejű, és a fordítás körül az 1780-as években kialakult vita tétje a honfoglalás tényének poétikai értelmezése volt, ami az esemény költészeti reprezentációs lehetőségének eldöntésére irányult. Annál is inkább tekinthető ez az ekkor kialakult diskurzus meghatározó témájának, mivel a „nemzeti eposz" megalkotása ekkor a szűkös történeti „erősségek" (az érvelés retorikájának eszközei), a tények helyett inkább az enumeráció, az anticipáció, a machinák, az epizódok stb. elsődlegesen retorikai terminus technicusaival, vagyis a retorikai szemléletű poétika regulativ eszközeivel írható le, és maguk az alkotók is - természetesen ezekre a figurákra és alakzatokra helyezték a hangsúlyt. Ez a szemlélet érvényes a Vörösmarty eposzát értelmező Toldy Aesthetikai leveleire is. A Zalán futása írását megelőzően szerzője nem végzett komolyabb anyaggyűjtést, történeti forráskutatást; szemben például Csokonai ilyen irányú erőfeszítéseivel. De ezt a hiányosságot Toldy sem veti Vörösmarty szemére, noha kritikája több megjegyzése épp a történeti anyag hiányában létrejött szükségmegoldásokat kifogásolja (például a „machinák", illetve a tündérvilág rendszertelensége). Toldy szemlélete nem historiográfiai, ezért a kategóriarendszerében fontos helyet elfoglaló valószerűség ellenére a történeti tényeknek ellentmondó részleteket nem kifogásolja, sőt mindent menthetőnek talál. Annál inkább hibás - véleménye szerint - a „charakterek" megalkotása. Következésképp súlyos szemrehányások érik a fabula, a cselekmény, a motiváltság hibái, vagyis a pszichológiai hitel tekintetében az eposz szerzőjét. Toldy szemlélete alapvetően retorikai meghatározottságú, sokkal inkább az eposz kellékeit és szabályait kéri számon Vörösmarty művén, és a legkevésbé a történeti valószerű hiányát. Horvát István történetírói teljesítménye kétarcúságot mutat, ahogy Toldy arcképe is ezt a kettősséget viseli magán: a tanító, a mester lelkesítő példája a reformkor jelentős alakjaiban él tovább, noha tanítványai - akárcsak Vörösmarty - magára hagyják a húszas év végére, és majd csak a temetésére vonul ki Toldy vezetésével - félbeszakítva ülését - az Akadémia. Hibáit és erényeit mértéktartóan mutatja be mindeddig egyedülálló művében életrajzírója, Vass Bertalan. 2 9 Horvát István történetírása 3 0 hamar visszaíródik már a kortársak számára is - a Nagy Koncepcióját illetően 3 1 - a fikció világába; ennek jelzésére elegendő Toldy róla szóló, időben későbbi „arcképére" utalni, 29 Vass Bertalan: Horvát István életrajza. Budapest, 1895. 30 Szalai Anna: Pályakezdő évek Pest-Budán. Horvát István és íróbarátai, 1800-1815. Budapest, 1990.; Horvát István és Ferenczy János levelezése. S. a. r. és a jegyzeteket írta: Soós István. Commercia Litteraria Eruditorum Hungáriáé II. Budapest, 1990. 31 Történetírói teljesítménye egészére ez természetesen nem helytálló ítélet, hiszen szaktudományos tevékenységének sok eredménye, forráskutatásának feltáró eredményei beépültek és jelen vannak a történettudományban. 118
