Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzet mint res ficta et picta keletkezéséhez

debb hangvételben is meg lehetett kockáztatni; amikor Garay egy játszi ötletnek engedve A hitehagyott című emlékversében azzal bókol egy nőnek, hogy szépsége kedvéért egycsapásra hűtlenné vált vitéz őseihez: „Párduczos eldődim [!] napimádók voltanak; engem / Csillagimádóvá tettenek égi szemeid",

4

9 akkor ezt nyilván maga sem örökre emlékkönyvbe zárandó magánversnek szánja, később, az 1840-es évek közepén, összegyűjtött költeményeinek megjelenése után a kritikusok sem fognak megbotránkozni epigrammája szellemességén, pedig akkor a „párducos Árpád" szókapcsolatot egyes költők, például Tompa Kisfaludy Sándor emlékére című versében, még mindig teljes áhítattal használják - igaz, Garay szerepversét talán alanyának címbe foglalt, bár szintén csak félkomoly megbélyegzése is segíthetett elfogadtatni.) Ha nem is ilyen állandó eposzi jelzővé tömörítve, de a fejedelemmé választott Árpád öltözetéből és fegyverzetéből mindenek előtt ezt részletezi Pázmándi Horvát Endre 1831-ben megjelent eposza is: „Függ vala hím parducz félszakra nyakárul, / Mellyet arany boglár, fénylő több drága kövektül / Vállpereczére csatolt."

5

0 Kedvelt motívumukat a költők nemcsak Árpád vagy általában a honfoglalás kori harcosok öltöztetésére használják ekkoriban, hanem a későbbiekére is szívesen alkalmazzák: Kisfaludy Károly Tihamér című novellájában, mely az 1825. évi Aurorában jelent meg, a Lajos király seregében vitézkedő főhős minden tekintetet magára von, amikor leveszi „párducát s ezüst hímzetű mellvasát";

5

1 Budai harcjáték című balladája (az 1829. évi Aurorában) Kinizsit villantja fel, amint „Vállán párduc, és kezében / Mázsás buzogány forog".

5

2 Miközben a korabeli irodalomban kézről kézre adott motívum változatai hozzájárultak a nemzeti nagyelbeszélés nyelvezetéhez és (ettől elválaszthatatlanul) műltszemléletéhez, egyúttal (Horvát idevágó tanulmányát megelőzve) összefüggő történelmi hagyományt vetítettek a bécsi magyar testőrség párducbőrös díszegyenruhája mögé. Mindez sajátos irodalmi képzettársításhoz vezetett: a párducos szókapcsolat olyan gyakran bukkant fel a honfoglalási epikában, hogy az 1820-as évtized végére szinte egy egész műfajt lehetett jelölni és jellemezni vele, szükség esetén akár lesújtóan vagy parodisztikus célzattal. Ekkoriban már egy-egy metszően éles megjegyzésből nehéz megállapítani, hogy a „párducos Árpád" emlegetése csak egy gyatra művekben is bővelkedő műfajra, 49 Garay János: A hitehagyott. In: Garay János összes költeményei. Egy kötetben. A költő arczképével. Kiad.: Ney Ferenc. Pest, Müller, 1854. 334. Erre az előfordulásra Császtvay Tünde hívta föl a figyelmemet, akinek többszöri segítségéért ezúton mondok köszönetet. 50 Pázmándi Horvát Endre: Árpád. Pest, Beimel Jósef Könyvnyomó Intézete, 1831. 94. 51 Kisfaludy Károly: Tihamér. In: Kisfaludy Károly válogatott művei. Vál., szöveggondozás és jegyz.: Kerényi Ferenc. Budapest, Szépirodalmi, 1983. (A továbbiakban: Kisfaludy 1983.) 701. 52 Kisfaludy Károly: Budai harcjáték. In: Kisfaludy 1983. 61. 105