Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KIRÁLY GYULA: Utópia és tragikum. Kísérlet Dosztojevszkij és Madách poétikájának összehasonlítására

Luciferrel rokon, sőt, az Úrral való versengésben is. Ő is szívesen elnyerné küzdelme jutalmául az isteni szintet (az egész Tragédia ennek eléréséért folyik) azaz az öröklétet, a halandóság rabságából való kiszabadulást. Erre utal nemcsak űrbeli dacolása a Föld Szellemével, hanem kiszólása, miszerint nemcsak Luciferrel, de az Úrral is jogában állna dacolni. Illetve az a vég, amelyért a célt akár százszor el nem érem űj ádámi eszmét teszi kétségessé. S ennek visszahozása a bízva bízzál, csakhogy nem az etikai eszme felhagyása árán s nem az érzelmi átélés képessége, a testi és a lelki gyönyör, az esztétikai élményre való képesség feladása árán, az érzelmi lelkesülés feladása árán. S ez az, ami Urához és teremtőjéhez jobban köti, mint az ész mindenható erejének illúziója, eszméjének, a szabad akaratnak a joga, melyért, mint mondja, a mennyei boldogságot, a paradicsomot is feláldozta. Lucifer ki akarja ábrándítani Ádámot az érzelem és az etika felsőbbrendűségének hitéből, az Istenhez és a földhöz (mely porból vétetett anyag) való ragaszkodásának modalitásából; az Úrral való versengés szításával (ez a párhuzam ismétlődik a harmadik szintbeli bűnbeesés eseményével), amely az eszmék közt mindannyiszor túlsegíti Ádámot a krízisen, és ezek birtokában van szabad döntése a küzdelemben, és nem a szabad választása az érzelmi vonzás tekintetében. Lucifer most már olyan álmokat mutat Ádámnak, melyek nem történelmiek, hanem jövőbeliek - a Falanszterben nemcsak a tömeg szabad akarata korlátozódik, mint az athéni színben, hanem a nagyemberé is - nem lehet már sem Fáraó, sem Miltiades, sem Tankréd, sem Danton, azaz a szabad választást, az akaratszabadságot is merő illúziónak kell Ádámnak látnia, a Föld Szellemével való dacolás, a földről - mint amit Ura rendelt helyéül való elszökés ezért annyira elvi Ádám számára, s azért fordul dacba itt a küzdelem, hogy aztán erről a dacoláshoz való jogról, mint „szabad akarat"-ról derüljön ki, hogy puszta illúzió, az etika nehezebb útját kikerülő romboló lépés, aminek meg az emberi természet vet gátat. Ádám hiába fordít hátat űrbeli tapasztalatának (hogy az az ő természetéhez képest ez hideg, és otthonát s érzelmi és esztétikai képességeit hagyatja cserbe), a Föld Szelleme ellen már nem tud harcolni eme emberi képességek elvesztésével, hanem csak dacolni, ami most már nem saját eszméje megvalósíthatatlanságát, hanem a csábító eszméjének nem emberre, nem Ádámra szabottságát mutatja. Ádám most először hallgatott az idegen eszmére, ahol nem küzdeni és bízni, hanem lemondani, követni kellett az idegen irányítást, s most joggal először bukik el - az eszme, amely ekként nem önmagába, hanem akaratszabadságának természetébe engedi betekinteni. A szabad akarat helyett az öntermészete elleni dacot, végül is Ádám adja fel, Lucifer pedig kényszerül visszavinni csábítottját a földre. Csakhogy Lucifer ezután már tisztán látja, hogy éppen ezt az emberi melegséget, ezt az érzelmi többletet kell illúzióként bemutatnia ahhoz, hogy mégis ő győzzön: ha Ádám eszméi megvalósításának utópiái közben nem vesztette el küzdeni akarását, mint a szabad akarat kinyilvánítását, hanem csak a küzdés ellehetetlenülésnek láttán veszti el annak finom érzékelését és billen át - a maga számára js észrevétlenül - a dacba, akkor, ennek a finom határnak az elmosásával kell megtörni Ádám ragaszkodását a szerelemhez, Évához, a pozitív esztétikai élményhez - a szép megélhetőségéhez, az otthonosság-élmény érzéséhez - egyáltalán a pozitív természet- és társadalom-élményhez. Az Egyenlítőn uralkodó „hidegség" - aminek a kozmoszban történő megtapasztalása oly erős nosztalgiát