Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KIRÁLY GYULA: Utópia és tragikum. Kísérlet Dosztojevszkij és Madách poétikájának összehasonlítására

LUCIFER: A harc eszméje volna legalább nagy, De holnap gúnyolod, miért ma vívsz. ÁDÁM: Mindegy, bármi hitvány Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, Emelt, és így nagy és szent eszme volt. És hasonló Raszkolnyikovnak vagy Iván Karamazovnak is az érvelése. A cenzorok épp azért nem engedték annak idején színre vinni a Bűn és bűnhődést, mert a főhőssel még csak a bűnbánást sem életi meg írója (érvelt egyik cenzora), anélkül ígéri be hőse feltámadását. A Karamazov testvérek Ivánjának ördöge (L: Iván ördöge című fejezet) pedig azt veti szemére, hogy tudat alá kényszerítette egykori nagy gondolatát, melyet a Geológiai fordulat című allegóriájában ábrázolt, hogy a bűnbánat milliószorosan megjutalmazódik a vezeklő számára. S Iván ezt a vádat joggal utasítja vissza, mert most nem az ő bűne, hanem Mitya apjuk meggyilkolásában való ártatlansága a tét, s ez az eszme fontosabb, mint akár az ő személye, már nem is beszélve a morális indíttatásról, a többletfelelősség vállalásáról, mely az idegen bűn magára vállalását is tartalmazza. A részeg ember megfagyástól való megmentése. Az Ördögök végső szerzői változatában Sztavroginnak Kirillowal és Satowal való beszélgetése hivatott elsősorban arra, hogy mintegy újraírja mindannak a beszédszituációnak a szöveg-egész jelentésére vonatkozó morális éthoszát, melyet a Tyihonnál illetve Sztavrogin vallomása című Katkov nem közölte fejezetei hangszerelték volna a cselekmény történéseinek együttesét egésszé. A kihagyott fejezetek jelentőségét akkor látjuk igazán, ha számba vesszük, milyen éles határokat von Dosztojevszkij szövege Verhovenszkij - az anarchista lázadó, szembennállása Kirillov - az Isten-tagadó és a létalakításért való küzdelemből kivonuló Satov közé, miközben Sztavrogin, az etikai maximaiizmus hordozója, akinek az éthosza a legmesszebb áll az anarchikus nihilizmus, az ateizmus és az Isten-keresés hordozóinak eszméitől külön-külön is, mert maga sem tudja elhatárolni magát tőlük, hiszen előbb-utóbb mindegyikkel konfrontációs szituációba kényszerül. Ezt a szembenállását közlendő, de Kirillov, Satov, Verhovenszkij - romantikus figurák lévén nem ébrednek rá, hogy Sztavrogin valóban organikusan nem osztja nézeteiket, s nem is abból a forrásból született a világlátása, amit hitük szerint magától Sztavrogintól örököltek. Verhovenszkij szerint Sztavrogin zászlóbontásra hivatottságát csak arisztokratikus puhánysága akadályozza, Kirillov szerint - gyenge és bátortalan hagymázása, óvatossága kiállni azért, amit hisz, Satov hite szerint pedig - vállalni tunyasága a szent feladattal járó hősiességet. Közben szembetűnő, hogy éppen Satov érdekében kerül először nyíltan ellenséges, konfrontációs helyzetbe Verhovenszkijjel, s védendő látogatja meg Kirillovot, hogy lebeszélje azt a Verhovenszkijnek megígért öngyilkosságról, mellyel Verhovenszkijnek ad szabad kezet Satov meggyilkolására. Satovot külön is figyelmezteti a gyilkosság veszélyére, és éppen, miközben Sztavrogin jogos bosszújára számítva szorong és fél Satov annak megjelenésétől,