Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KIRÁLY GYULA: Utópia és tragikum. Kísérlet Dosztojevszkij és Madách poétikájának összehasonlítására

elkeserednének a látottakon, az átéltek szörnyűségén, ám ezt sem az Űr, sem az Egyenlítő színben Lucifer nem tartotta be, miért is az öngyilkossági eszme kimondását hasonló szemantikája figyelmeztetés kíséri, mint a II. színben Lucifer csábításának elfogadásakor. A historikus színekben ez a fénysugár mindig az ujabb utópikus eszme, amelynek bukása újból utópiának bizonyul. Az ún. történeti színek többségében Lucifer valóban ad egy fénysugarat, ami által újra meg újra felfüggesztődhet a tragédia. Az Űr színben azonban Lucifer megismétli a lázadásba csábítását, ugyanazokkal a fogásokkal, az emberi gyengeségek (büszkeség, nagyravágyás stb.) provokálásával. Az ahistorikus, apokaliptikus antiutópiák kísérő képeire jellemző természeti jelenségek és áldialógusok kísérik ezeket a beszédhelyzeteket, a „dics" eltűnik, az ijedelmet kiváltó szélvihar, az Úr figyelmeztető szava, a kórus kommentárja és értékelése. Itt az Űr színben maga Ádám konstatálja és nevezi meg egymás után veszteségét, ahogy távolodnak a Földtől, majd a Föld Szelleme figyelmezteti Ádámot, de gyengéjét kihasználva itt is dacra tudja bírni Lucifer útitársát. Ugyanez ismétlődik meg majd a XV. szín ébredésjelenetekor, amikor ismét a dacolás gesztusáig szítja Ádám hiúságát, csakhogy itt már Ádám nemcsak az Úrral, hanem Luciferrel is dacolni kész („Istennel, veled") a XIII. színben megtapasztaltak nyomán: ott még csak tényként állapította meg, hogy elváltak útjaik. Innen a luciferi nyersesség, s már-már agresszíven szarkasztikus hangnem, a filozófiai aforizmák helyett az ördögi gúny, amely Ádám minden eddigi lelkesedését teszi a gúny tárgyává. De ez az antiutópia végül is totálisan apokaliptikus utópiaként Ádám számára nem elfogadható, mint volt a történelmi utópiáké. Itt a Föld Szelleme józanítja ki a „nagy hazugság"-ból Ádámot (a „hazugság" a harmadik szín csábítási kísérletének sikerekor hangzott el a kórus figyelmeztetése - ítéleteként. Itt ezt a funkciót a Föld Szelleme veszi át, hiszen ez az álom színben zajlik, míg a harmadik színben még a pálmaliget földi realitásában, s a kórus ismételten ott lesz majd a XV. szín végkifejleténél is, amely ismét a III. szín színhelyén történik, megint csak a pálmaliget realitásában. A XIII. színben a visszatéréskor zajló párbeszédben következik Ádám és Lucifer mélyebb egymást-megértése, ellentétes gondolkodásuk pregnáns kifejtése dialógusukban, s ütköztetése Ádám lírai himnuszát követően, amely a Tragédia legemelkedettebb sorai közé tartozik. Ez a himnikus vallomás nem kevésbé emelkedett, mint Éváé volt a londoni szín záró képében, vagy Kepleré álmát követően. A XIV. szín ugyanúgy nem Ádám felismert és óhajtott „utópiája", mint az Űr szín; antiutópia, amely az életet, azaz a küzdést, a szenvedést, a bukást, a célt százszor el nem érés kockázatát vállaló Ádám választása, s nem is a „koreszme", melyet fel lehetne ismerni, vagy fel lehetne vállalni. A XV. szín a nagy ütközés lezajlása, ahol nem az Úr Ádám által fel nem ismert hangja, figyelmeztetése, s nem is a Föld Szellemének szava, hanem Éva ébredése okozza a felismerést, hogy nem az ő kezében van a „comedia folytatásának" ügye. Lucifer és Ádám végleges konfrontációja és az Úr, illetve majd a Kar újra közbelépése dönti el a Tragédia szereplőinek most már végleges és perspektivikus sorsát. A hierarchiában mindenkinek megviláglik a szerepe, perspektívája, s a világrendben elfoglalt funkciója. Ugyanúgy kezdheti el a földi paradicsom utópiájának munkáját, mintha mi sem történt volna, hisz csak álmot láttak, ott vannak még a kunyhó előtt, amelyben a bűbájt Lucifer rájuk bocsátotta. Az előbb volt csak, hogy az Úr elkergette őket a Paradi-