Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - SZÉKELY GYÖRGY: A Tragédia ősbemutatójának problémái

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL SZÉKELY GYÖRGY A Tragédia ősbemutatójának problémái A tizenegyedik kép Színháztörténetünk vissza-visszatérő témája Az ember tragédiája első színpadi megvalósításának, Paulay Ede korszaknyitó vállalkozásának a felidézése. És ahogy újra meg újra, egyre közelebbről vizsgáljuk a fennmaradt emlékeket, sokszor csak emléktöredékeket, annál nyomasztóbbá válik a feladat megoldásának nehézsége, bonyolultsága. A színháztörténeti ' értelemben vett rekonstrukciónak, mintegy „kritikai kiadásnak" ugyanis arra kell vállalkoznia, hogy: 1. állapítsa meg az előadáson ténylegesen elhangzott szöveget (a rendező-, illetve súgópéldány alapján); 2. állapítsa meg, hol és milyen zene hangzott el azon az estén (a partitúra, zongorakivonat, a rendező-, illetve ügyelőpéldány bejegyzései nyomán); 3. milyen volt az adott előadás szcenikai megoldása, látványa (díszlet, jelmez) és technikai folyamata (változások, világítás, stb.); 4. és kísérelje meg a legnehezebb kérdés megválaszolását, hogy tudniillik: milyenek voltak a színészek alakításai? - Erre azért nehéz felelni, mert kizárólag szubjektív forrásokra vagyunk utalva, arra, hogy a jelenlévők közül ki, hogyan, milyennek látta játékukat és azt hogyan tudták - néha egymásnak ellentmondóan - megfogalmazni? Mindez természetesen nem irodalomtörténeti, még csak nem is drámatörténeti megközelítés. Viszont: hogyan lehetne egy-egy rendezői munka „felfogásáról" beszélni, ha mondjuk - még azt se tudjuk, hogy mi hangzott el azon a bizonyos estén?