Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - TÓTH ÉVA: Éva és Ádám

ronc. A párizsi színben a márkinő ifjú és hajadon, a „felgerjedt pórnő" pedig nem lehet idősebb nála, hiszen az előbbinek ikermása, ha úgy tetszik, klőnja. A londoni színben Éva talán még fiatalabb, hiszen eladó lány. A falanszterben - másodszor tehát a darab során anya, de itt sem öreg, hiszen igényelni lehet és Adám igényli is. Az egyetlen szín - természetesen az elsőt kivéve -, ahol Éva nem szerepel, az űrjelenet. Az eszkimó színben sanyarú körülmények között degenerálódott és korán elöregedett, de nem lehet öreg, hiszen az eszkimó felkínálja vendégeinek, s maga is felkínálkozik. Madách gyönyörű leleménye, hogy nemcsak a férfi, a történelem hordozója reinkarnálódik új és új alakban, hanem az emberpár is, és minden színben másként jelenik meg a férfi és a nő viszonya. Miközben Adám a különböző eszmék megtestesítőjeként és megvalósítójaként változik és fejlődik színről színre, Éva a női nem történelemnélküliségét reprezentálja. Az ő léte mindig a férfi függvénye. Az. egyiptomi színben rabszolganő, akit halott férje mellől maga mellé emel a fáraó. Figyelemre méltó, hogy egyetlen színben alkot Ádám és Éva teljes, harmonikus családot, ahol gyermekük is van, közös gyermekük, ez az athéni demokráciát amúgy nem idealizáló szín. A római színben, a hanyatló, dekadens Rómában Éva jómódban élő, de kiszolgáltatott kurtizán: Ádám fogadás tétjéül teszi meg, egy ló ellenében, s Catulus, ha nyerne, négy hét után visszaadná Sergiolusnak, vagy ha annak már nem kellene, akkor bétaszítná ángolnás tavába. A bizánci színben ismét egy fogadás, bár szentebb és életbevágóbb fogadás tárgya; nem saját szabad akaratából, hanem apja fogadalmát teljesítendő lép az apácarendbe. Kepler nejeként a császári parancsra létrejött mésalliance-ért félig-meddig öntudatlanul bosszút álló, kikapós és férjét pénzért gyötrő feleséget jeleníti meg. A párizsi színben, mintegy kárpótlásul azért, hogy az űrjelenetben nem szerepelhet (Madách Tyereskovára még nem gondolt, csak Gagarinra), megkettőződik, ráadásul a párizsi szín álom az álomban, a két prágai szín közé van beékelve Kepler álma, aki még mindig nem tud elképzelni mást, mint vagy égi vagy földi szerelmet és Danton alakjában megtestesülve nem a nép leánya vonzza, ő az egyenlőséget - mint oly sokan - csak felfelé kívánja megvalósítani, a márkinővel szeretne egyenlő lenni. A megközelíthetetlen arisztokrata szűz szerelmét ambicionálja, nem a forradalomban férfiként harcoló és szerelmét férfi módjára felkínáló pórnőét. A londoni színben Éva szó szerint „eladó lány", bár ez a kifejezés csak a magyarban létezik. Ez az egyetlen szín, ahol Évának anyja van, s az meg is jelenik. A londoni szín polgárlányát anyja a templomban és a sokadalomban gardírozza, s oktatja a férjfogásra, de áldását adná arra is, ha Ádám „maítresse"-ének venné. (Kepler anyjáról csak hallunk: lehet, hogy a „rút boszorkányától örökölte természettudományos érdeklődését Kepler, hiszen lehetett füveket ismerő javasasszony az anyja, akinek a tudománya nem biztos, hogy alávalóbb volt Rudolf császárénál, s lehet, hogy „időjóslásai és nativitásai" sem voltak rosszabbak azoknál, amelyeket tudós fia jobb meggyőződése ellenére elkövetni kényszerült, hogy az udvar és udvarhölgy felesége meg legyenek vele elégedve.) A történelem végének tömegsírjától Madách mégis megmenti Évát, egyedül őt, talán azért is, mert a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt és persze azért, mert ifjúkori nőgyűlöletétől - saját keserves tapasztalatai ellenére - eljutott odáig, hogy - mint Greguss Ágost mondja - a nőben a férfi nemtőjét tisztelje. A falanszter jelenetben Éva ismét kiszolgáltatott, mint a falanszter minden tagja, de nemcsak emberi, hanem női mivoltában is, hiszen nem maga választja párját, gyermekét elszakítják tőle, s ez a gyermek majdnem lombikbébi, aki nem önkéntes,