Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KÁICH KATALIN: „Miért büntetne?" A Tragédia Isten-képének egy lehetséges kommentálása

Az eleddig elmondottakat figyelembe véve teszünk tehát kísérletet arra, hogy az I„ a II. és a XV. szín zárójelenete tükrében a Tragédia kommentálásra alkalmas szöveg voltát bizonyítsuk az Isten-képzet konstellációjában, nem az újat mondás nagyképűségében tetszelegve, hanem az egyszeri és megismételhetetlen önvalóban gyökeredző, szuverén másképpen látás eszközeinek igénybevétele segítségével, azzal a szándékkal, hogy a köszöbön álló új kor fel-feltünedező és kifejezésre jutó szellemiségének ismérveit kutassuk ki a Madách-szövegben. A Tragédiában egyértelműen a jutalmazó és büntető Isten jelenlétét érezzük, s e két jelleg ellentmondására épülnek a konfliktusokat teremtő szituációk. Az így értelmezett Isten-kép tulajdonképpen a zsidók istenéhez, Jahvehoz áll közel, az Ótestamentum Isteneként cselekszik, teremti meg a világot a saját képére. Ez az ellentmondást nem tűrő, a hatalmat abszolút birtokolni szándékozó, teremtményeitől a hálát feltétel nélkül elváró Isten nemcsak a mózesi idők sajátja volt, de a kereszténység korának nevezett, elmúlt kétezer évben is meghatározó jellegű teremtője volt a világnak, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Krisztusnak mint Messiásnak nevével fémjelzett korszakban továbbra is az ótestamentumi, nem pedig a messianisztikus törvények szellemében alakultak a viszonyrendszerek. Ennek felismerése fogalmaztatta meg Egon Friedellel a következő megállapítást is, miszerint „A Krisztus előtti második évezred vége táján csakugyan kristályosodni kezd majd a Megváltó iránti várakozás, s kezdetét veszi a kereszténység korszaka, értsd: a nyugati kereszténységé, amely valószínűleg csak előzetes lépcsőfoka az igazi kereszténységnek"* S itt megállhatunk egy pillanatra, mert a továbbgondolás útjának bejárására van lehetőségünk. Az ótestamentumi, vagy ha úgy tetszik a Kos korszakában uralkodott, s az Istennek, azaz Jahvenak tulajdonított földi törvények juttatták el az akkori emberiség egy részét a kiutat a megváltásban kereső, Messiás-várás állapotába. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezeknek a törvényeknek a gyakorlati alkalmazását, meg kell állapítanunk azt, hogy gyökerei nem az erkölcsiség kozmikus törvényeiben - melyeket a tízparancsolat foglal egybe - léteznek, s ilyen értelemben nem származtathatók Istentől, viszont nagyon közel állnak azokhoz a megnyilvánulási formákhoz, melyek a jutalmazó és büntető Istenképből eredeztethetők. Ha az emberi létezésnek eme meghatározó jellegű összetevői, ti.: a létezést szabályozó törvények mögött a Megtestesült (...) örökös nagy eszme' létrehozója állott volna valóban a monoteizmus megjelenésétől napjainkig, akkor az az Isten-fogalom lényeget illető változásának transzformációját tette volna lehetővé, méghozzá a Messiásvárás periódusában kialakult elvárások szellemében. Ez viszont nem történt meg: a kereszténység, mely úgy indult, hogy szellemi alapja Jézus Hegyi Beszéde és Pál apostol Korinthusbeliekhez írt 1. Levelének 13. része volt, már az üldöztetések évtizedei alatt is, de különösen az államvallási rangra emelést követően, fokozatosan visszatért az ótestamentumi Isten-kép gyakorlatához, ahhoz az Úrhoz, aki (...) mindentől mit lehelni enged Méltó adót szent zsámolyára vár. És ezzel mintegy meghatározva az elkövetkező kétezer évben kibontakozó és megvalósuló emberi létezés kódrendszerét. A körforgásból vak) kitörés lehetősége elsikkadt az emberi