Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - KERÉNYI FERENC: Mikszáth Kálmán és korának színházi élete. 150 éve született Mikszáth Kálmán

az az előnye az igazi fölött, hogy sokkal mulatságosabb." - írta 1878-ban Mikszáth a Szegedi Napló színikritikusaként. A nagy látszatok és illúziók regényében, a Beszterce ostromában (1884) gr. Pongrácz István életének legszebb pillanatát hozza el Lengeffy Elemér (eredeti nevén: Nawratil Samu) és vándortársulata, amikor hajlandók eljátszani Beszterce város hódoló küldöttségét. A színidirektor jellemzésében már együtt van a „lepedős Coriolánok" ripacsvilágának minden kelléke: a több évtizede pályán lévő színész szerepeiből kölcsönös a helyzethez illő fordulatokat a hétköznapi életben is, és álbesztercei polgármesterként neki is odaadja Mikszáth a pohárköszöntőt mondó figuráinak már többször felhasznált ötletét, amikor tósztját úgy építi fel, hogy Petőfi Sándornak A hazáról című verséből a 8. sorhoz („Szegény hazám, neked kevés van olyan csillagod...") csak hozzá kell fűzni egy „mint" kötőszóval a megköszöntött nevét és címét-rangját. Másutt akár Kozsehuba Tivadar takarékpénztári igazgatóét, itt persze Pongrácz grófét.

43 Igaza van a regény legutóbbi sajtó alá rendezőjének, Fábri Annának, amikor rámutatott arra, hogy itt a színészek korántsem színesítő epizódfigurái a szerkezetnek, hanem: „A teatralitás, miközben jó szolgálatot tesz a józan számításnak, Pongráczot hozzásegíti ahhoz, hogy szerepét maradéktalanul vállalhassa."

44 Tegyük hozzá: hamis teatralitás, lezüllött színészet. Tehát mindaz, amit a magyar színjátszás rossz tapasztalataiból a fiatalabb Mikszáth Kálmán magában fölhalmozott. Láthattuk, az író álláspontja az 1880-as évek elejére, a Budapestre visszatérés után már nemcsak kialakult kora színházáról, hanem meg is merevedett, és a parlamenti tudósító más idő- és életrendje voltaképpen csak a megmenekedést hozta egy amúgy sem szeretett recenzensi feladat alól. (A kétféle publicisztika közötti átlépést, a „festett élet" és a politikai színpad találkozását meg is írta 1882Januárjában, a megtörtént esetet rögzítő Blaháné a képviselónázban című karcolatában.)

4 A színháztörténeti áttekintés után keríthetünk sort arra, hogy végezetül megválaszoljuk az irodalomtörténet nagy kérdését: miért nem írt Mikszáth Kálmán színdarabot? Mikszithnak - leszámítva az 1874. év futó epizódját - nem sikerült alkotói kapcsolatba lépnie kora jelentős színházszervező és -vezető személyiségeivel. Itt mindenekelőtt a Paulay Edéhez fűződött kapcsolat hiánya érdemel figyelmet, hiszen Szigligeti igazgató-főrendező utóda segítette a Nemzeti Színház élén legnagyobb színpadi sikereihez Jókai Mórt.

46 Mikszáth e kérdésben sem nyilatkozott tételesen, ám a jelek egy irányba mutatnak: a Szigligeti halála utáni „új rezsim"-nek tulajdonította a népszínmű végleges átengedését a Népszínháznak, rosszallotta a francia tucatdrámák repertoáralkotó befogadását, amelyeket (a költőiség mellőzése miatt) az ízlés rombolóinak és - talán - a naturalizmus szálláscsinálóinak is tekintett. A művészek kitüntetéses, közjogi méltóságokon alapuló elismerésétől irtózó Mikszáth szinte már a sértés határán járó szűkszavúsággal tudósított a Ferenc József-renddel kitüntetett nemzeti színházi igazgató 84 személyes bankettjéről a Pesti Hírlap 1881. november 23-i számában.

47 Ez az ellenszenv vezetett oda, hogy Paulay Ede színháztörténeti tetteit, például a régi magyar drámák ciklusokba rendezett előadásait, a Csongor és Tünde meg Az ember tragédiája ősbemutatóját egyetlen jó szóval sem illette, A másik oldalról nézve az is igaz, hogy Paulay, aki az említett módokon sikerrel biztosította a magyar műsorhányadot, házi szerzőnek elsősorban Csikyt és Jókait tekintette, az 1880-