Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - KERÉNYI FERENC: Mikszáth Kálmán és korának színházi élete. 150 éve született Mikszáth Kálmán

abban a korszakban kellett, amikor nemcsak az egyes színház szakosodott üzemmenete jelentett változást, hanem (a differenciálódó közönségigényeknek megfelelően) kialakulóban volt az a polgári színházszervezet is, amelyben a Nemzeti Színház és a Népszínház már önálló struktűraeíemként, elkülönülten működött. Hogy a magyar színészet 1790 óta jogfolytonos, eredeti hivatását, az anyanyelv terjesztését és kiművelését, a nemzeti jellem és erkölcs kifejlesztését Mikszáth a dualizmus korában is komolyan gondolta, arra kiélezett helyzetekben derült igazán fény. 1877 őszén zajlott az ún. népszínházi botrány: Nikó Linát, a két éve megnyílt színház frissen szerződtetett énekesnőjét a Nemzeti Kaszinó ifjoncainak Harsányi József vezette csoportja távozásra akarta rábírni, hogy helyére a Schwippsz Pepi társasági néven emlegetett aranyifjú kedvesét ajánlják be a bérlő-igazgatónak, mi több, gyűjtést kezdeményeztek a Nikó Lina szerződésében kikötött 500 forint bánatpénz visszafizetésére. A színésznőnek nem voltak nagyhatalmú pártfogói (férje Blazsejovszky Károly távirdatiszt volt), ügyében a sajtó állt ki mellette. Mikszáth maga hat írásban foglalkozott a botránnyal a független népújság, a Budapesti Napilap Apróságok-rovatában, élesen foglalva állást a kétkulacsos színházbérlőigazgató, Rákosi Jenő ellen, sőt, december l-jén elítélte Jókai Mórt, aki - Rákosihoz hasonlóan - meghátrált a kaszinói nyomás hatására, és nem állt ki lapja, az Üstökös című élclap cikkírója, Bartók Lajos mellett.

2 Alig néhány hónappal később zajlott a népszínmű-vita a Szigligeti Ede igazgatta Nemzeti Színház és Rákosi Jenő Népszínháza között. A Nemzeti 1875. augusztus 15-én szerződésben engedte át a népszínművek játszási jogát az új intézménynek, amely kimondottan zenés darabok, népszínművek és operettek játszóhelyének épült.

3 Rákosi Jenő azonban az utóbbiakat favorizálta, ezért merülhetett föl, hogy a Nemzeti Színház, melynek igazgatója, Szigligeti 1843 óta személyében képviselte a műfaj jogfolytonosságát, esetleg visszaveszi a népszínműveket repertoárjára, visszaszerződtetve egyúttal a népszínműprimadonnát, Blaha Lujzát. Mikszáth Rákosi Jenő és a Népszínház mellett foglalt állást. Egyrészt etikai alapon (Szigligetinek joga volt darabjai játszása érdekében fellépni, ám eljárása nem volt méltányos), másrészt gyakorlati szempontból, hiszen a Népszínház „megnemesíté az ízlést, érdekesebb repertoárt alkotott, fényesebb díszleteket szerzett, és most a németek is a magyar színházba járnak mulatni.

4 A Népszínháznak juttatott reformkori reminiszcencia tudatos: nemcsak az archaizáló megfogalmazás idézte az 1848 előtti éveket, hanem - ezt megerősítendő - Mikszáth ideiktatta kedvenc, utóbb több helyütt megismételt adomáját József nádorról, ki egyidőben hunyt el a pesti Német Színház leégésével, és aki Szent Péter előtt a Német Színház felgyújtásának vállalásával tudta igazolni magát, hogy palatínus létére tett is valamit a magyarokért. A sajtóvitának Szigligeti Ede halála vetett véget 1878. január 19-én; nem érte meg a Nemzeti Színház intendánsa és a népszínházi végrehajtó-bizottság közötti újabb megállapodást (1878. június 14.) Mikszáth szintén megrendülten búcsúztatta január 21-i rovatában a régi nagy nemzedék egyik utolsó veteránját. Szigligeti Mikszáth szemében jelkép volt: annak a népszínműnek megalkotója, atyamestere, amelyet írónk „a mi speciális nemzeti kincsünkének tekintett a színpadi irodalomban. Amint az a Nemzeti Színház és a Népszínház említett vitájában kifejtett véleményéből kicsendült, Mikszáth párhuzamot látott a műfajnak (és az azt sikerre vivő Nemzeti • MM