Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - GEROLD LÁSZLÓ: A Tragédia színházi és irodalmi utóélete a Vajdaságban

gondolathoz, hogy „a létezés értelme a küzdés fogalmában és eszméjében összegeződhet". Elemzések, a mű részleteinek értelmezése után fogalmazza meg a tanulmány írója azt a nézetét, Madách hogyan „rakta le Tragédiájával a magyar irodalomban" a szimbolista „gondolkodás" alapjait, amit - mint töredéke, a Tündérálom jelzi - „a továbbgondolkodás igényével" tett. Bori megnevezi „a szimbolista alkotások fő ismérveit" a Tragédia szövegében: „Az Éden vágyképén kívül, amelynek központi helye elvitathatatlannak látszik, a szimbolizmust jellemző »ideologia« más tételeit is megtaláljuk benne. Az egyik a teljesség, az »egész«, a harmónia iránti vágy. Adám, a megismerő ember, »átlátni az egeszet« akarja a X. színben, és ennek vágya kíséri a falanszter színben is, amikor az »átpillantását vágyjuk az egesznek« eszméjét fejtegeti vitatkozva a tudóssal. A másik a látszat és valóság akkor igazán modern felfogása." Ezt az „ikerpárt" tartja Bori Imre a mű tartó vázának, gerincének, s ennek alapján látja jogosnak a szimbolizmus említését a Tragédia kapcsán, melynek írója ezzel a művével „már túljutott a romantikán, de a romantika kínálta úton haladt tovább", ő is annyira maradt meg romantikusnak, mint kortársa, Baudelaire. A Tragédia aktív jelenlétének külön változatát képezik azok a művek, amelyekben felismerhető Madách költeményének hatása. Ilyen vonatkozásban említettem Szenteleky Kornél két drámáját. Mindenekelőtt A fény kigyúl és ellobog című jelenetsorra kell hivatkozni, melynek főhőse, János, mint Adám, szintén „az élet értelmét keresi, azzal a különbséggel^ hogy nem e történelem korszakait járja végig, hanem a saját életútját, tehát aktívabb is Ádámnál. Neki is van Luciferé, aki azonban lényegesen passzívabb a Tragédiabdmél. A szerkezeti mintára - pedig - a keretszínek és a képekkel való építkezés utal."

28 A mű abból az alapállásból sarjad, amely a főhős emberi és írói kiábrándultságaként az egykoron divatos világfájdalmon túl sajátosan vajdasági jelleget mutatva ma is érdeklődést kelthet iránta. Szenteleky két szövegénél felismerhetőbben mutatja a Madách-mű hatását Csillag Károlynak, a szabadkai ügyvédnek, lapszerkesztőnek, költőnek 1898-ban megjelent és a következő évben Szabadkán két este közönség elé vitt drámai költeménye, a Sátán útja." Ahogy a szerzőtől tudjuk, ő Madách művét folytatja, de a tíz képből álló jelenetsor, amely Káin testvérgyilkosságától indul és a végpusztulással fejeződik be - a közbeeső képek tárgya a bálványimádás, a zsarnokság, a babona, az elemek pusztítása, a vallási fanatizmus, a nihilizmus és a szocializmus -, nem Madách ember: küzdj és bízva bízzál! akár optimistának is felfogható zárómondata szellemében készült, hanem „a jelenkor pisszimizmusával, hogy a sátán mindig fog találni Káinokat, kik a világon a rosszat képviselik". Csillag Károly művét, bár drámatörténetileg nem egészen érdektelen próbálkozás, gyorsan elfelejtették. Ismét nem tűzték műsorra még Szabadkán sem, talán nem egészen függetlenül attól, hogy az ősbemutató botrányba fulladt, mert a rendőrség megtiltotta a kilencedik kép, a szocializmus bemutatását. Holott a szerző szándéka ellenére értelmezte a hatóság a jelenetet, melyben Csillag nem lázadásra biztatott, hanem éppen arra a hatalombitorló vezéri vágyra, arra a hazugságra kívánt figyelmeztetni, amelyre századunkban ideológiák épültek. A munkás-apostol hamis próféta, a nép együgyű és hiszékeny, nem volt ok rendőrségi beavatkozásra, amit a hatóság, engedve a sajtó nyomásának, gyorsan