Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Bécsy Tamás: Triptichon a Téli regé-ről

magával ragadva az eget. A tél végén, a Bak jegyében kezdődő szerelem nyáron az Oroszlán jegyében bomlik ki, és ősszel, a Szűzzel érlelődik meg, az arató Szűz testében. Mert minden igaz szerelemben újra szűz lesz az ember, mint az istennők minden szerelem kezdetén, és mint a Magistennő minden tavasszal. És ez, a létezés egészét átfogó szerelem, Perdita és Florizel szerelme hozza meg azt is, hogy mindketten igaz önmaguk lehessenek, és hogy igaz önmaguk azonos lehessen a világ vertikális egészével. „Szép Perditám / Vad gondjaiddal - kérlek - ne borítsd el / Víg ünnepünket." [4. felv. 4. szín] - és Florizel szavainak folytatását hadd adjuk a hívebb nyersfordításban: „Mert én nem lehetek sem önmagam, és nem lehetek semmi más sem, ha nem lehetek a tiéd." Florizel önmagát csak Perditában, Perdita önmagát csak Florizelben kaphatja meg, mert a világ egységét önmagunknak a másikba helyezettségével élhetjük meg. Hermész fia (A művészetről) A mű végén Hermionét zene kelti életre, de nem instrumentális zene. A világ létszféráit, az istent, embert, természetet átható, ezek egybenlévőségét kinyilvánító zene ez; a létegész megújulásának áradó ereje. Northrop Frye állapította meg azt is, hogy ezen mágikus művészet mellett még háromfajta művészetre is utal Shakespeare: a kertészére Polixenész és Perdita dialógusváltásában; Julio Romanóéra, aki Hermione festett szobrát alkotta meg; és harmadikként Autolycusz balladái kapcsán a durva, de népszerű művészetre. A birkanyírási ünnepre álruhában érkezik meg Polixenész és Camillo; Perdita virágokkal kedveskedik nekik. Rozmaringot és rutát ad, az emlékezés és a bűnbocsánat jelképeit. A gránátszegfűt a „természet korcsának" nevezi, mert ezt a virágot a művészet is cifrázza, nemcsak „Az alkotó, nagy természet". [4. felv. 4. szín] Polixenész erre adott válasza idézi a kertész művészetét: a természetet nekünk is művelnünk kell, „...mi beojtjuk / Vad törzseinkbe a különb rügyet, / S a gyatra kérget arra kényszerítjük, / Hogy jót teremjen: ez olyan művészet - / A természet maga." [4. felv. 4. szín] A természet tehát nem a nyers, a maga valójában lévő természet, hanem az ember által megművelt természet, s ez - vagy ilyen - a művészet is. N. Frye Sir Philip Sidney humanista szellemiségének a nyomát látja ebben a gondolatban, „aki a természet szemérmetlen világát ellentétbe állította a művészet arany világával, ám ugyanakkor a művészetről, mint második természetről beszélt". Perdita nem fogadja el Polixenész nézetét, és visszautasításában kapcsolatba hozza önmagával és Florizellel. Nem tud mit kezdem a korcs virágokkal - mondja -, mert azt sem szeretné, ha Florizel nem másért, hanem csak azért venné el, mert festi magát. Ezzel a mondattal - N. Frye szerint - anticipálódik Hermione festett szobra és feltámadott valóságossága. Ehhez hozzátehetjük még, hogy a természet hajtató ereje és a szerelem is összekapcsolódik Perdita válaszában. N. Frye - Harold S. Wilson nyomás - Puttenham 1589-ben megjelent művére, az Arte of English Poesie-re, is utalt. Ebben olvashatni a művészet és a természet viszonyáról, a kettőt a kertész művészete kapcsolja össze, s a példa éppúgy a „gillyvor", a „gillyflower", a gránátszegfű itt is, mint Perdita szavaiban. Puttemham szerint a költő legjobb pillanataiban