Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Bécsy Tamás: Triptichon a Téli regé-ről

relem-szexus, amelynek testvére a halál. Hogy olyan erők is vezérlik életünket, amelyeket csak érezhetünk és tapasztalhatunk, de csak metaforikusán értelmezhetünk. Feltámadást az egyed életében nem tapasztalhatunk; így hát a feltámadás és az ekként való újjászületés gondolatát átvisszük a csoda világába, illetve a fajta fogalmába és életébe. Ennek az esetleg korokon átívelő gondolatnak és attitűdnek egy-egy állomása a nagy költők egy-egy műve. Az olyan mű - mint Shakespeare-é - megláttatja az élőlények létének egységét - a minden élőlényre érvényes vegetációnak és elsorvadásának hívjuk ezt -, s még akkor is ezt az egységes erőt láttatja, ha nem lehet szó a növények, állatok és emberek létének teljes azonosságáról. Shakespeare a Téli regében a természet és az emberi lét egybenlévőségéhez hozzákapcsolta a művészet létét is. Ha egy drámaíró tárgya, témája éppen az, hogy a világ egésze két szintből összetett, akkor kétszintes drámát írat vele e téma; olyant, amelynek egyik szintje mindig az evilági élet - Leontészé, Hermionéé, Perditáé -, míg a másik gyakran az isteni, amely a természet ciklikusságában, halálában-újjászületésében is kinyilvánítja önmagát; és amely két létszint, mégis egységesen cselekszik: elrejtőzik és megnyilvánul az időfolyamatban. Ahogy a természet elrejtőzik és vár télen a felpezsdülésre, az újszülött elrejtőzik a gyermekkorban és készül az emberlétre, a kibontakozásra. És a nagy író benső világában tárgyiasuló halál-újjászületés eszméje is épp ezt a drámaműfajt bontakoztatja ki, a kétszintes drámáét - Shakespeare öszszes, románcnak is nevezett drámáját pontosan ugyanezek a műfaji és szerkezeti sajátosságok jellemzik.

13 Apolló követe (A Jó vég" és a szerelem) A költői igazságszolgáltatás mint fogalom talán Thomas Rymer Tragedies of the Last Age c. 1678-ban megjelent művében olvasható először. Azt írja, hogy az eseménysor végén az erényes alakokat jutalmazni, a gonoszokat pedig büntetni kell azért, hogy a jó embereket bátorítsa a mű, a gonoszokat pedig félelemmel töltse el a büntetés, nehogy a bűnben ezután is megátalkodottak maradjanak. A 17. századi Angliában Shakespeare drámáinak témáit - épp a költői igazságszolgáltatás megvalósításának érdekében - többen módosítva dolgozták föl. John Dryden Troilusz és Cresszidójában Cresszida agyonszúrja magát, Troilusz megöli Dionédeszt, Achillesz pedig Troiluszt. Nahum Täte (1652-1715) King Learjében Cordelia életben marad és hozzámegy Edgárhoz. Ezek a megoldások előkészítik az angol irodalom következő szakaszának ún. „moralizáló" irodalmát; ennek eszme- és mentalitástörténeti háttere, hogy az angol társadalom egészét az ártatlanul szenvedők iránti szánalom és együttérzés hatotta át. Az Arisztotelész értelmében vett katharzis tartalma ekkor módosult; ez idő szerinti értelmezését a Jóindulatú érzések" esztétikája néven is szokták említeni. A műnek csökkentenie kell az ördög keltette érzelmeket, vagyis a büszkeséget és a düh indulatát, hogy ezeknek a meglágyításával a félelem és szánalom mint „lágyszívű" érzés tölthesse el a befogadót. A költői igazságszolgáltatás tehát a drámák Jó végét" biztosítja; legalábbis az etikai szférában. A költői igazságszolgáltatás etikai fogalmánál jóval bonyolultabb esztétikai aspektusa. A kérdés ez utóbbi összefüggésben nem az, hogy a tragédiák fájdalmas eseményei mire