Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Évfordulók - Gajdó Tamás: Tények és legendák. A Kelemen László-irodalom
Helytartótanács szabadelvű képviselőit eltávolították, és ennek következtében a hivatalos támogatás abbamaradt. Hegedűs Géza és Kónya Judit A magyar dráma útja (1964) című könyvecskéjében azonban már ezt írták: „(...) Martinovicsék kivégeztetése, százak bebörtönzése, a haladó irodalom elhallgattatása után a színháznak is meg kellett szűnnie. Kelemen Lászlónak alighanem személyes köze is volt a mozgalomhoz, talán ezért is kellett visszahúzódnia a nemzeti kultúra szolgálatától." A homályos sejtetést csak az új Magyar színháztörténet (szerkesztette Kerényi Ferenc, 1990) cáfolta meg, megemlítve, hogy csak Sehy Ferenc került a vádlottak padjára, kit később - mint a mozgalom besúgóját - felmentettek, szabadulása napján már fel is lépett. Ennek ismeretében biztosan állíthatjuk, hogy Kelemen nem volt részese a szervezkedésnek, hiszen az a Sehy, aki minden cselekedetével csak ártott Kelemennek, nem titkolta volna el színésztársa eltévelyedését. Kerényi Ferenc összefoglalása Kelemen Lászlónak az első színtársulatnál betöltött „küldetését" is megnyugtatóan tisztázta: 1790-ben Ráday és Kazinczy kudarcot vallott. „így jutott vezető szerephez, változó személyű társai mellett és között, Kelemen László, akinek nevéhez kötötte hagyományosan a színháztörténet az első magyar társulatot." Majd később: „Kelemen László vezető szerepe - nagy odaadással vitt szervezés és adománygyűjtés révén megnőtt a társulaton belül." Meg kell említenünk Katona Ferenc 1990-ben megjelent A Glóbusztól a Rondelláig (1990) c. könyvét is, amelyben megpróbálkozott a források, elsősorban Endrődy János művének újraértelmezésével, több érdekes feltevést rögzítve. Ezek között azonban nincs olyan, amely lényegesen megváltoztatná az eddig elmondottakat. Kelemen László alakja úgy töltött meg több kötetnyi irodalmat, hogy közben színjátszó tehetségéről, az általa tartott előadások színvonaláról, jelleméről, műveltségéről, olvasmányairól szinte semmit sem tudtunk meg. Majdnem minden monográfia megpróbálkozott ugyan minden forrást nélkülöző jellemzéssel. Egyedül Pukánszkyné talált adatot Kelemen színészi tehetségéről. Az első előadásról Ráday Gedeon levélben számolt be Kazinczynak: „[...] á Férfiak közül pedig jól játtzott á Polgár mester, a' Nótárius és a' Káplár [...]." Pukánszkyné megtalálta a Ráday-gyűjteményben az előadás kéziratos színlapját, amely szerint Kővári Verbunkos Káplár - Kelemen Úr. De ő sem tudta kivonni magát a legendák hatása alól, és így írt Kelemen színészetéről: „Hajlamai a komikum felé vonták. [...] Epizódszerepekre azonban nemcsak komikai hajlama utalta, hanem kötelességérzete is: nincs az a kis szerep, melyet az összesség javáért elvállalni hajlandó ne volna." Rövid áttekintésemmel nem Kelemen László szerepét akartam kétségbe vonni. Távol állt tőlem az a szándék is, hogy megkérdőjelezzem szilárd jellemét, amely átsejlik leveleinek, beadványainak stílusán, s amelyre cselekedetei is utalnak. (Természetesen a szilárd jellem nem feltétele a jó szerepjátszásnak, sőt, Sehy jelesebb aktor volt Kelemennél...) Én is azt vallom - annak tudatában, hogy az epigonokat legalább úgy megvetik, mint a hamisítókat - amit Pukánszkyné: „Kelemen László nem vezér, több ennél: tiszteletet keltő jelkép. Neve az összes névteleneket, személyteleneket is magába rejti; a magyar színészetnek nagy Ismeretlen Katonája ő, s ha emlékének áldozunk, valamennyit értjük vele."
