Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Gajdó Tamás: Tények és legendák. A Kelemen László-irodalom

vei Kelement ekkor vezértagnak választották. Nem sokáig tartott ez az állapot sem: szakemberre volt szüksége, aki a gyakorlatlan színészeknek a darabokat betanítja: jött Józef Protasewicz (Protasevitz) művészeti vezető, aki 1792. április 26-án igazgató lett, és az ő vezetésével kezdődhettek a folyamatos előadások. 1792. május 26-án Protasewicz lemondott, az anyagi ügyeket május 31-ig Kelemen László gondozta, és néhány előadást is tartottak igazgató nélkül. 1792. július 9-én Ráday Pál lett ismét az igazgató, majd őt augusztus 31-től ismét Protasewicz követte. 1792 decemberétől pedig báró Podmaniczky József állt a társaság élén, akit 1793 augusztusában Busch Jenő váltott fel. Kelemen Busch igazgatása idején kezdetben inspiciens (felügyelő, ellenőr) volt, majd régisseur lett, erről a hivataláról Sehy Ferenc intrikái mondatták le. Végül 1794. június 14-től Várady és Rózsa mellett a társulat megbízottja volt, Busch velük kötött szerződést. Busch távozása után 1795 decemberében Kelemen megunta a pártoskodást, s Bayer szavaival: „elhagyta a süllyedő hajót, és ment vidékre új tűzhelyet alapítani." 1887-ben Bayer József összefoglalása nyerte el a Kisfaludy Társaság pályadíját. A pályázaton jutalmat kapott Vali Béla A magyar színészet története c. munkája, amely minden tudományos előzmény nélkül új szemlélettel mutatta be Kelemen Lászlót. Zárójelben jegyezzük meg: ugyancsak 1887-ben jelent meg Székely József Magyar játékszín c. könyvecskéje, amelyben Kelemen nevét a társaság megalakulásakor nem is említette a ST&XTJS. Kármánt, Kazinczyt, Rádayt sorolta, s Kelemenről csak a bukás kapcsán emlékezett meg: „[...] a szegény Kelemen László, az első magyar színi társaság megalkotója, elfogódott szívvel gondolt a Macbeth véres mondására: „az álmot ölik meg"... De térjünk vissza Vali Béla könyvéhez! Váli Kelemen alakját helyezte a játékszíni mozgalom középpontjába. Ehhez életrajzot is készített, amely romantikusan regényes és köznapi epizódokon keresztül mutatja be Kelemen László útját ügyvédi tanulmányaitól a színtársulat vezetéséig. Váli igyekezetében nem győzte hangoztatni Kelemen állhatatosságát, hősiességét, önfeláldozását, honszeretetét. Minden levelet, beadványt, kérvényt, amelyet a társulat nevében valóban Kelemen fogalmazott, Kelemen kérvényének aposztrofált. Hogy mi volt ennek a hirtelen fordulatnak az oka? Nem nélkülözött minden előzményt. Szilágyi Pál, színész, 1859-60-ban a Nefelejts című folyóiratban megjelentette Egy nagyapa regéi unokájának című sorozatát, amelyben felidézte nagybátyjának, Kelemen Lászlónak alakját. Szilágyi nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Kelemen László Leopold császár apostoli jóváhagyásával alakította meg színjátszó társaságát. Szilágyi jó pedagógiai érzékkel, nem minden célzat és „üzenet" nélkül leírja azt is, hogy Kelemen micsoda dicsőséget hozott apjának azzal, hogy színész lett. így azután Kelemen Mihály kénytelen volt megbocsátani fiának, s visszavonni kitagadását. Szilágyi Kelemen László-élményét Váradi Antal közvetítette a széles olvasóközönségnek 1911-ben kiadott Régi magyar színészvilág című könyvében. 1975-ben a Magyar Színházi Intézet kiadásában megjelent Szilágyi emlékirata teljes terjedelmében, a Nefelejts lapjainak hasonmás közlésével. A szerkesztő, Bódis Mária jegyzeteiben leszögezte: „1790-ig Kazinczy és Ráday tekinthetők a társulat szervezőinek, Kelemen csak 1790-ben csatlakozott hozzájuk, s ekkor sem volt igazgató." Váli nem említette művében ezeket az epizódokat, talán nem is ismerte Szilágyi írását. (A könyv irodalomjegyzékéből mindenesetre hiányzik ez a tétel.) Költött helyette más, regényes epizódot, szerelmi tragédiát, amely mindig hatásos. Eszerint Kelemen a színészetért menyasszonyát is elhagyta, mert a lány apja természetesen nem egyezett bele, hogy szí-