Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Nánay István: Az erdélyi színjátszás helyzete ma

szíriházban harminc színész és egy rendező, az operánál huszonnyolc énekes, két-két rendező és karnagy, valamint egy korœgrafus, Vásárhelyen huszonhat színész és egy rendező, Váradon huszonhat színész, Szatmáron tizenhat színész és egy rendező, Szentgyörgyön huszonhárom színész és egy rendező, Temesváron tizenhat színész és egy rendező, a Figuránál kilenc színész és egy rendező dolgozik. A színészek számában benne foglaltatnak a nyugdíjasok is, meg több helyen a stúdiósok is. Látható, hogy az optimális színészlétszámnak csupán 50-70 százaléka áll rendelkezésre, de az igazi gondot a rendező- és tervezőhiány okozza. Megdöbbentő adatsorral lehet érzékeltetni a fogyás mértékét: 1950 óta a Színművészeti Akadémián összesen háromszáztizenhat színész végzett. Ebből száztizenhatan (36 százalék) dolgoznak ma is az erdélyi színházaknál, s százhatan (34 százalék) vándoroltak ki, zömük Magyarországra, ahol a legtöbben távolról sem tudtak olyan teljesítményt nyújtani, mint otthon. A fiatalabbakra vonatkoztatva: az 1963 és 1992 között végzett száztizennégy színész és nyolcvanöt színésznő közül ötvenegyen, illetve harminchatan vannak Erdélyben a pályán (44,7 százalék), míg nyolcvannégyen kivándoroltak. A rendezőknél még elszomorítóbb a helyzet: az 1950-es években Kolozsvárt és Bukarestben diplomát szerzett tizenkilenc rendező; közülük csak egy van aktív állományban (Gergely Géza) az Akadémián, s hárman nyugdíjasként még időnként rendezgetnek; a hatvanas években posztgraduális képzésben részesült öt rendezőből egy van a pályán (Balogh András), a hetvenes években posztgraduális úton diplomát szerzett öt főből szintén csak egy dolgozik Erdélyben (Kincses Elemér); a nyolcvanas években Bukarestben végzett négy hallgatóból ugyancsak egy rendező (Tompa Gábor) működik szülőföldjén, míg ugyanebben az időszakban posztgraduális képzésben részesült öt rendezőből egy (Kovács Levente) maradt a pályán. Rajtuk kívül a szatmári színház magyar társulatának a vezetője, Parászka Miklós színész rendez rendszeresen. Ezt a fogyást az egyetlen színházi főiskola képtelen ellensúlyozni. Annál kevésbé, mivel a megszorító intézkedések, amelyek az egész kisebbségi oktatást érintették és érintik, erre az intézményre is érvényesek voltak. A színész- és rendezőképzés 1946-ban kezdődött Kolozsvárt, akkor még a Magyar Művészeti Intézet egyik fakultása keretében, majd 1950-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet magyar tagozatán. 1952-53-ban költözött át az intézet Marosvásárhelyre, s 1954-től 1976-ig önálló magyar intézményként működött. 1976tól két tannyelvűvé vált. Kezdetben igen nagy létszámú évfolyamok indultak, amelyekkel persze nagy volt a lemorzsolódás is. Aztán szabályozták a felvételi keretet, ez 1964-ig tizenöt fő volt, ezután körülbelül tíz. 1971-ben csökkentették a felvehetők számát négy fiúra és három lányra, aztán 1982-ben ezt is radikálisan minimalizálták négy, majd 1984-ben három főre. Ez gyakorlatilag a főiskola csaknem teljes elsorvasztásának veszélyével járt. 1990ben ismét nagyobb létszámmal indítottak osztályt (tizenöt fő), hogy aztán megint egyre kevesebb hallgatót vegyenek fel: tavaly tizenkettőt, idén már csak tízet. Ugyancsak 1990-ben indult évtizedek óta először rendező osztály (négy fővel, s a rá következő évben újabb hárommal). Ebben az évben Kolozsvárt is elkezdődött a színész-, rendező- és dramaturgképzés. Egyelőre kísérleti stádiumban van ez az oktatási forma. A művészi állomány megcsappanása mellett természetesen a színházi működéshez elengedhetetlen háttér (műszakiak, tarosok, fodrászok, öltöztetők stb.) is elsorvadt. A színházak építészeti állaga, még a legújabb vásárhelyi színház esetében is, vészesen lepusztult; felszereltségük nemcsak elavult, de az esetek többségében alig működőképes. A gazdasági ellátottságukról pedig csak a legnagyobb aggodalom hangján beszélhetünk. Milyen színházat lehet ilyen körülmények között csinálni? Erre a kérdésre nemcsak a színházon belüli adottságok szabják meg a feleletet. Tudomásul kell vermi, hogy az elmúlt