Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Könyvismertetés

határozások szerint bontja a repertoárt. A negyedikben a művek keletkezésének, illetve pestbudai bemutató-dámmainak összefüggései jelennek meg; az időbeli ív az 155 l-es évtől a tárgyalt korszak lezárásáig húzódik. - Ezeket a listákat személyi mutatók követik, amelyek a színházi élet közreműködőit sorolják fel: vezetőket s vezetetteket, színészeket, muzsikusokat, a hangversenyek szólistáit (köztük Beethovent és az ifjú Lisztet), a zenés- és táncos produkciókat. Sor kerül végül a mutatványosokra is, azokra, akik felléphettek a két város színpadán. Néhány mondat erejéig még vissza kell térnünk a tipológiai kategóriákhoz, a korszak jellegzetes színjátéktípusaihoz. Ezek az elnevezések ugyanis nem csak valami elvont elméleti besorolást képviseltek. A hirdetések olvasói éppen ezeknek a megjelöléseknek az alapján döntötték el: elég érdekesnek ígérkezik-e a produkció? Az összefoglaló kimutatásokból pedig egyértelműen kiderül, hogy mi volt a vonzó műfaj, tehát: mi tartotta el - jól-rosszul -, a fellépő társulatokat. Milyen jellemző, hogy nem találunk egyetlenegy „tragédiát" sem; a komoly hangvételű műsor szélső határa a „dráma", a „színjáték", legföljebb a „szomorújáték". Ezek után nem csodálható, hogy a műsor túlnyomórészt vígjátékokra, bohózatokra, operára, daljátékokra és balettekre épült, nem feledkezve meg az egzotikus látványosságokról sem. Tanulságos és bizonyító erejű regiszter ez. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a vállalkozásnak a jelentőségét a középeurópai színháztörténet szempontjából. Magától értetődő, hogy a magyar fővárosban működő német színházak egyszerre voltak magyar nyelvű színjátszásunk kialakulásának először mintaképei, majd legyőzendő versenytársai. A repertoárok párhuzamai, eltérései egyaránt fontosak, és e nélkül a most közölt anyag nélkül mind ez ideig elemezhetetlenek voltak. Áttekinthetővé válnak azok az összefüggések, a Duna-táji területek színművészetének és drámaírásának azok az egységes vonásai, amelyek ezt a régiót az adott időszakban kulturálisan jellemezték: Prágán, Brünnön, Pozsonyon át Lembergig és Brassóig, Laibachig és Zágrábig. Ezért hasznos, sőt nélkülözhetetlen ez a kötet még a szélesebb, nyugat-európai színháztörténeti kutatók számára is. Úgy gondoljuk, a feltárt anyag - Beütska-Scholtz Hedvig és Somorjai Olga fáradhatatlan munkájának eredménye (Berezeli Erzsébettel és Pavercsik Ilonával együtt) - most már azt is lehetővé teszi, hogy a két város német színházainak műsorát, erre a nyolc évtizedre, folyamatában, kronologikusan is össze lehessen állítani, közlésre előkészíteni. A két kötet, ízléses borítóval az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg 1995ben (bár ez az adat nem szerepel a kiadványban), Budapesten, a Kulturális és Történelmi Emlékeink Feltárása, Nyilvántartása és Kiadása Kutatási Program támogatásával.